Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - ODA-VISSZA - Tóth László: Vonások - írás és emlékezet, avagy Mit tettünk s mit tehetünk, Irodalom és emlékezet (esszék)
TÓTH LÁSZLÓ Vonások írás és emlékezet, avagy Mit tettünk s mit tehetünk Hozzászólás gyanánt: futamok egy tanácskozáshoz Nem vagyok szaktörténész. író vagyok, szerkesztő, a művelődéstörténet egyik-másik területének eltökélt búvárlója. Eddigi életem s munkám során általában a hiányok vezéreltek; mindig azzal foglalkoztam, ami addig nem volt, vagy amit addig nem csináltam, amit fel kellett fedezni, be kellett cserkészni. Amikor az 1980-as évek utolsó óráiban - nem kis részt Dobossy László biztatására, Molnár Imrével közösen elkezdtem kutatni az 1945-1948 közötti időszak csehszlovákiai magyar emlékezettörténelmét, ennek irodalmi lecsapódását és belső értelmiségi ellenállását, alig voltunk négy-öten, akik ezekre az esztendőkre tüzetesebben figyelni kezdtünk. A korszak egészen addig a hallgatás éveiként élt a köztudatban, s Janics Kálmán klasszikus munkáján, A hontalanság évein meg egy-két tendenciózus szlovák történészi és politikusi önigazoláson kívül szinte teljességgel feldolgozatlan volt. De a közbeszédben is masszív - bár az évtizedfordulóra valamelyest azért oldódni kezdő - némaság övezte még a kérdéses időszakot, s egyelőre maguk a történelem és a történések elszenvedői is jobbára hallgattak. Egy személyes példát hadd mondjak ennek szemléltetésére: annak idején, izsai gyermekkoromban az első pap, akihez templomba kezdtem jármi, majd akit hatéves kisgyerekként nagyanyám oldalán a halálos ágyán is meglátogattam a komáromi kórházban, falunk idős plébánosa, Ná- day Kálmán tisztelendő úr volt, akit Mészáros Gyula váltott fel az izsai parókián - nála kezdtem hittanra járni, nála voltam első áldozó s számos istentiszteletét is vé- gigministráltam az 1950-es években. Felfoghatatlan azonban számomra, még mai eszemmel is, hogy mindezek ellenére, s jóllehet falum jó részét 1945-1948-ban előbb csehországi kényszermunkára hajtották, nagy részét pedig később áttelepítették Magyarországra, csupán bő három évtizeddel később, amikor müvelődéstörté- nészként már javában benne voltam ez időszak kutatásában, levéltári forrásokból kellett megtudnom, hogy illegális tevékenységükkel mindketten résztvevői voltak annak a több fronton is harcot vívó értelmiségi ellenállásnak, melynek keretén belül számosán keményen felléptek a csehszlovákiai magyarok üldöztetése ellen, s az egyik legkiterjedtebb és legszervezettebb illegális képződmény, a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség elleni 1949-es monstre pernek is mindketten vádlottjai voltak. Mi több, kettőjük közül Mészáros Gyulát hat évre el is ítélték. S bár rebesgették ugyan a faluban, hogy Náday tisztelendő úr után börtönviselt plébánost kaptunk, senki nem ejtett egyetlen szót sem arról, hogy annak idején miért ítélték el őt, s miért fogták perbe Náday plébánost is, s erről vallásos és az eseményeket közvetlenül is megszenvedő nagyszüleim, szüleim, rokonaim sem meséltek soha bővebben, de mástól sem lehetett hallani ez időszakról s történéseiről évtize
