Irodalmi Szemle, 2012

2012/10 - ODA-VISSZA - Csicsay Alajos: Kétszáz éves dominanciaharcok Európa közepén - III. (tanulmány)

Kétszáz éves dominanciaharcok Európa közepén 111.

49

tesség keretei között” (139.). Hogy milyen volt ez a tisztesség, arra Masaryk több példát is felsorakoztat. íme, az egyik: „A politikában mindig úgy figyeltem és tanulmányoztam az embereket, ahogyan a modern költészetben és a regényben tanulmányoztam és bíráltam a jellemeket. A politikai szervezésnek feltétele, hogy ismerjük az embereket, jól válogassuk meg őket, és a megfelelő feladatokat bízzuk rájuk. Hamar elsajátítottam az emberek ilyen, szinte monografikus megfigyelésének a módját; így figyeltem azokat, akikkel kapcsolatban voltam, akik a közélet homlokterében álltak. Minden lehetséges adatot megszereztem a barátaimról és az ellenségeimről; kikutattam valamennyi aktív politikai személyiség életrajzát, ösz- szegyűjtöttem a róluk szóló híreket. Mielőtt bizonyos politikusokkal, államférfiakkal kapcsolatba kerültem volna, elolvastam írásaikat vagy beszédeiket, minden lehetséges módon tájékozódtam róluk” (352-353.). Később az ilyesmit káderezésnek nevezték, a barátokról és a politikai ellenfelekről - szerinte ellenségekről - megfigyelés, még inkább megfigyeltetés alapján (mert Voskának mint „kémelhárítónak” a keze benne kellett legyen) adatokat gyűjteni viszont demokratikus államokban bizony bűncselekménynek számított már akkor is. De hát lelke rajta. Hagyjuk, hadd folytassa tovább. „Autonóm hadseregünk volt, amely azonban mégiscsak a francia hadsereg része volt; anyagilag Franciaországtól és az antanttól függtünk. Megegyeztünk ugyan, hogy csak kölcsönt kapunk, melyet államunk majd visszafizet, de az adott pillanatban gyakorlatilag függőségben voltunk. Mindezek ellenére is keresztülvittem akaratomat, s elindultunk a Franciaország felé vezető úton” (215.). Nem hallgatja el, hogy akaratának keresztülviteléhez egy úgyszintén tisztességes személy is nagyban hozzájárult: „Sztálin komisszár március 26-án táviratot küldött Moszkvából a helyi szovjetnek, s közölte velük, hogy a csehszlovákok nem harci egységként utaznak, hanem szabad polgárokként, s a fegyverek, amik náluk vannak, az ellenforradalmárokkal szembeni önvédelmet szolgálják: »a népi komisszárok szovjetje orosz földön minden segítséget meg kíván adni nekik«” (226.). Masaryk könyvének címe: A világforradalom. Az előbb ellenforradalmárokat említett, de hogy szerinte kik a forradalmárok, azt nem árulja el. No, de menjünk tovább: „Az Oroszországban működő szövetséges képviseletekhez való viszonyunk részletes leírását átengedem Beneš doktornak, taglalja majd ő. A tény, hogy megvolt a hadseregünk, és hogy Oroszországban mi voltunk az egyetlen nagyobb politikai és katonai szervezet, súlyt adott nekünk, haderőnk léte jelentősen befolyásolta az elismerésünkről folyó tárgyalásokat” (215.). Nem nehéz kitalálni, hogy hol és mikor zajlottak le a tárgyalások. Arról pedig nem szól a hír, hogy a franciáktól kapott kölcsönt mikor és hogyan fizették vissza. További dilemma, vajon a politikai játszmák belefémek-e a tisztesség kereteibe, hiszen azt is elárulta, milyen módszerrel sikerült a nagyhatalmak vezető politikusait csúsztatásokkal, féligazságokkal saját oldalukra állítaniuk. S vajon mennyire volt tisztességes az új csehszlovák állam határainak kijelölése? E témában Masaryk úgy tesz, mintha semmi köze sem lett volna a dologhoz, csakhogy lépten-nyomon leleplezi magát. Kezdi azzal, hogy idézi Nyi-