Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - FORDULÁSOK - Juhász Katalin: Ulysses újratöltve (tanulmány)
76 Juhász Katalin azaz létrejöttükre és elterjedésükre nincs ésszerű magyarázat. Nézzünk néhány egyszerű angol nyelvi példát. Fényképet készítek - „I take a picture” , nem pedig „I make a picture.”, hiába tudjuk, hogy a „to make” főnévi igenév magyarul „készíteni” vagy „venni”. Persze egy kis fantáziával kikövetkeztethetjük a furcsának tűnő szókapcsolat keletkezését: „to take” - venni, mintát venni, lenyomatot venni, azaz a fényképész a valóságról vesz lenyomatot, képet. Mentális lexikonunk segítségével sokszor meg tudjuk fejteni a szókapcsolatok eredetét, és gyaníthatjuk, hogy létrejöttük nem véletlenszerű. Magyartalannak tartjuk például egy angolból fordított szövegben a „kávét készít” szókapcsolatot, és sejtjük, hogy a magyar nyelvet kevéssé birtokló fordító a „make coffee” kifejezést fordította. A helyes fordítás a „kávét főz” lett volna, de az angol nem használja a „cook coffee” szókapcsolatot. Vegyünk egy másik példát egy másfajta nyelvi, illetve fordítási jelenségre. A „Good job!” kifejezést akkor használja az angol anyanyelvi beszélő, ha valakit meg akar dicsérni bármiért, amit sikeresen elvégzett (helyesen válaszolt egy kérdésre, átugrott egy pocsolyát, betalált a kosárba). A helyes magyar fordítás: „Ügyes (vagy, voltál)!” A fordító nem végez „jó munkát”, ha „jó munka”-ként fordítja a szó- kapcsolatot. Ha valakinek jó állása van, akkor sem a „good job” kifejezést használja rá, hiába jelent a szótár szerint a „job” szó munkahelyet, állást. Az irodalomtörténet műfordítással kapcsolatos legáltalánosabb és legtöbbször visz- szatérő kérdéseinek egyike az, hogy vajon valóban meg lehet-e ismerni egy művet fordítás által, és egyáltalán külföldi irodalmat olvas-e az, aki nem az eredeti nyelven, hanem saját anyanyelvén, fordításban olvassa az adott müvet. Nagyon leegyszerűsítve az eddigi kutatások eredményét, tulajdonképpen két elmélet csap össze. Az egyik szerint amennyiben a fordító ismeri a szavak és szó- kapcsolatok jelentését, a forrásnyelv és a célnyelv szintaktikáját, valamint a két kultúrát, pontosan visszaadhat egy szöveget. Vagyis az idegen szöveg teljességgel birtokba vehető egy másik nyelven. A másik elmélet a nyelvek és a kultúrák átjárhatatlanságát hangsúlyozza, a fordítást csupán egyfajta értelmezési kísérletnek tartva, főleg a költészetre vonatkozóan. A versfordító költő nagy dilemmája, hogy a szavak értelmét adja-e vissza, vagy csak a szöveg tónusát őrizze meg, és saját egyéniségét hagyja érvényesülni. „Számos találó és szellemes fordítói leleményt köszönhetünk annak, hogy Szentkuthy láthatóan költői versengés terepének tekinti a fordítást. Ám nemcsak Gáspár Endrét, az előző fordítót igyekszik felülmúlni (ez többnyire sikerül neki), hanem sokszor magát Joyce-ot is. Szellemesebb, sziporkázóbb és frappánsabb akar lenni nála — ami önmagában persze nem feltétlenül kárhoztatandó törekvés. Ugyanakkor van jó néhány eset, amikor épp a fantázia tekintetében marad alatta a fordítás az eredetinek” - írja Szolláth Dávid, aki tagja annak a négytagú munkacsoportnak, amely az Ulysses új, kritikai fordításán dolgozott Kappanyos András vezetésével.
