Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - PRÓ ÉS KONTRA - Vilcsek Béla: Életmű és recepció II. (tanulmány Csclényi Lászlóról)
Életmű és recepció II. 61 nőség. És most a törvényszerűség. Ezzel számolnom kellett, hisz éreztem, hogy a véletleneknek ez az összejátszatása csak szigorú törvényszerűség szerint lehetséges. S itt lép a képbe a strukturalizmus. Ez ugyancsak az én ottani időmben dívott, főleg Párizsban. Lévi-Strauss, Roland Barthes, Foucault, Derrida. Számomra épp az jelentette a biztos pontot ahhoz, hogy valahol ezt a szétfolyó masszát össze tudjam fogni, másként káosz az egész. S ott vannak a számozások. Wittgenstein, akinek Traktátusával ugyancsak ott ismerkedtem. S mindehhez jött egy mindettől teljesen független, szubjektív valami. Amikor hazajöttem, a legrosszabbkor, 1970-ben, számtalanszor megkaptam, hogy kár volt neked Párizsba menned, hogy elfeledkeztél Gömörről, még hazaáruló is voltam. Én persze tudtam, hogy mindez így nem igaz, de hogy bizonyítsam ezt be? Úgy, hogy írni kezdjem újra romantikus Gömör- verseimet? Ezt bizony nem. S itt jött az aleatória ötlete. Hogy ezt a két világot, Gö- mört és Párizst, tágabb értelemben Danubiánát, a tegnapot s a holnapot egybejátszassam.” S végezetül a hozzászólásban következik - ez is igazán kivételes pillanat egy tudományos tanácskozáson - a szerző saját szakmai alapozottságú értelmezése és értékelése saját költői pályájának legkiemelkedőbbnek tartott müvéről: „Akik ismerik, mint Árpád és Péter [ //. Tőzsér Árpád, a tanácskozás levezető elnöke és H. Nagy Péter, az előadó -VB megj.], tudják, hogy az Aleatóriában jóformán az egész »költői« életművem benne van. Kalapba dobálva, de a kalapból nem véletlenül, hanem törvények szerint kiszedve. A Keselylábú majd’ minden sora ott van. S hozzá a többszólamúság, a négyes struktúra, a szimfónia, mint a legtökéletesebb zenei forma. A szimfóniaként elképzelt Nap-ének például teljes egészében benne van, egyik szólamként, a többi szöveg mellett. S itt jön a kalap, a véletlen, de a Kockadobás szigorú véletlene. Annak idején Összefüggéseknek, Lehetőségeknek neveztem ezeket a töredékeket egy elképzelt szöveghez, Work in Progressnek, mert valóban azok voltak, különböző szövegek és valóságok haladtak egymás mellett, s találkoztak vagy nem találkoztak egymással (az ütköző párhuzamosság, a taszító összehangzás, ahogy a Praeben olvashattuk), és hogy mindebben mennyi lehetőség rejlik. Meggyőződésem, hogy ez a jövendő költészete, az internet meg a számítógépek korának a poétikája. Ez egy óriási nagy út, melynek még csak a legelején tartunk. Ráadásul mindezt én a magam pórias, se internethez, se számítógéphez máig nem értő módján próbáltam megkísérteni. Hogy jól-e vagy nem, azt nem tudom, de azt sejtem, hogy jól csinálva, ez a mai magyar irodalomnak is a lehetséges útja, s az lesz majd a jövő nagy költője, aki ezt tökéletesen megvalósítja.” A Pozsonyi Páholyban lezajlott, több szempontból is érdekes és tanulságos eszmecsere minden eddiginél világosabban megmutatta, hogy Cselényi László „harmadikúť’-felfogása egyszerre foglalja magában - kell, hogy magában foglalja - saját költői szövegeinek, az azokhoz kapcsolódó önreflexív prózaszövegeinek, valamint a kettőről megfogalmazódó szakmai-tudományos szövegeknek a folytonos önmozgását, írását, íródását és együttes szemléletét, értelmezését és értékelését. A róluk való beszéd értelmét és értelmességét. (.Befejezés a következő számban)
