Irodalmi Szemle, 2012

2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett (emlékezés Ozsvald Árpádra)

66

Szeberényi Zoltán

A szocialista érában kiadott utolsó köteteként a Valahol otthon (1985) jelent meg. A címadó vers Tamási Áron sokat idézett mondatára utal, de Ozsvald más relációban érinti az „otthon” kérdéskörét. Azért születtünk a világra - mondja Tamási, hogy valahol otthon legyünk benne. S Ozsvald Árpád jól tudja, hogy számunkra, szlovákiai magyarok számára ez a „valahol” nem földrajzi problémaként merül fel, hanem anyanyelvűnk használatával kapcsolatban. Mi csak ott lehetünk igazán otthon, ahol szabadon használhatjuk anyánk nyelvét. Több versében is érinti ezt a témát. „Micsoda ősi döbbenet / ül a szájon, / sziklák gördülnek / háborgó vízmosáson, / szódarabok törnek / gyémánt csiszolódik, / madárszámy értelem / égre felcsapódik” - demonstrálja a probléma ontológiai súlyát (Anyanyelv). Mély tisztelettel hajt fejet a nagy nyelvújító, nyelvvédő előtt (Kazinczy), s megírja — talán egyedül az egyetemes magyar lírában - az asszimiláció „technológiai” folyamatát, a minden korra érvényes fokozatokat, történelmi példába és köntösbe öltöztetve, hogy közölhető legyen (az 1980-as években), hogy ugyanakkor könnyen dekódolható üzenetként szolgáljon a kor nemzetiségi-kisebbségi embere számára:

Hettita ballada

Amikor a hettiták elfelejtették atyáik nyelvét, a szárnyas, bikatestü, szakállas bölcsek derűs arcukat elrejtették a homokdombok hűvösében - kinek lenne kedve mosolyogni fiák és asszonyok hűtlenségén?

Amikor a hettiták elfelejtették őseik nevét, az istenek szeméből kiesett a lazúrkő, s a fekete üregek megteltek könnyes iszappal, nem akarták többé látni a fiák és unokák hűtlenségét.

Amikor a hettiták már nem emlékeztek az útra, amelyen idáig jöttek - az útjelző bálványok kifordultak a helyükből, bebújtak a föld alá, mert szégyellték az utat felejtő vándorok hűtlenségét.

Amikor a hettiták nem emlékeztek arra a dalra, amelynél nagy tüzek mellett őseik vigadoztak, az aranybika két szarva között elpattantak a húrok - nem kísérte hárfa az apák, fiúk és unokák hűtlenségét.