Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Kovács Lajos: A tartalommal megtöltött pillanat (tanulmány M. Csepécz Szilvia meseregényeiről)
A tartalommal megtöltött pillanat 79 makacsul megismétli - immár a formai zökkenők nélkül - a filozófiai tartalmat. A kamaszodó fiútestvérek vitája már alig mesebeli téma: s a közhelyről és a tanításról a Félszoba kitöltetlen hiánya marad, mert Dia hercegnője nem megoldja, a fiúkra gyakorolt vonzerejével inkább csak elsimítja ezt a vitát. A legfőbb bűnös, Nagy Gonosz Zöldbab fekete-fehér világát ismét csak a szivárványszínű, napfényes valóság pusztíthatja el. A győztes harmadik csatát azonban hőseink már nem a lírai érzékenység, sokkal inkább a humor, a józanitó (ön)irónia fegyverével vívják meg. Tévedünk-e, ha azt látjuk, hogy Csepécz Szilvia harmadik győzelmével az írói hit megrendülése, elfáradása következik be. Egy előzmények nélküli, mesesze- rűtlen utójátékban kimondatja könyvei ütközetének pillanatnyi nyerteseivel egy testvéri nyelvcsata - számunkra immár drámai - végkövetkeztetését: Utoljára mondom... Ez az! Mondd csak utoljára! Mondd csak te! Utóvégre... Mivégre? 7 7 Végre! Vége!” Paradoxonként: az indokolatlanul lezárt kérdés éppen alkotói-filozófiai érvényességét hagyja nyitva. így e mindenható mesék és hősök sorsa most már az örök Idő dolga. Érzelmesebben is megidézhető - még a második kötetből - ez a filozofikus törékenység, amit az Emlékekről mondat az Emlékekkel: „Ahogyan ti, emberek mondjátok, hogy: az emlékét a szívünkben hordozzuk.” Csepécz Szilvia iránti figyelmünk immár csak a művek utóéletében lesz tetten érhető. Ez pedig a páratlan meseíróról fog kérdezni: újszerű, tehát korszerű volt? Kihátrált volna a maga teremtette bonyolult jelenből? De az is kérdés marad: odafigyeltünk-e erre a befejezetlen meseballadára? Eredeti, megtorpant, magányos újító örökségünkként vált részévé a mesehagyománynak? Tudunk-e róla?
