Irodalmi Szemle, 2012

2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Duba Gyula: Emlékezzünk régiekről (tanulmány Sas Andorról, Egri Viktorról és Csanda Sándorról)

DUBA GYULA

Emlékezzünk régiekről

Három évforduló okán

írásom címét ironikusnak szántam; nem archaikus, s nem is emelkedett. Mintha egyre kevesebbet emlékeznénk, hamar feledésbe merül a múlt. Fogyóban van igaz ismerete, értelmét veszíti. A jelen mindenekelőtt. A türelmetlenség és a rohanás nem igényli az alaposságot, tombol körülöttünk a felületesség. S a mohó anyagiasság napi érdekek mentén ítélkezik. Elődeink munkája, értékei egyre kevésbé fontosak. Önmaguk bűvöletében élnek a feltörő nemzedékek; szakadoznak a gyökerek, alig kötnek már. így azonban nem is táplálhatnak. Mindent érdekeink fényében szemrevételezünk. De... mintha valami mégis történne. A közfigyelemben valamiféle változás mocorog. Feltűntek és sokasodnak a retroprogramok! Azt jeleznék: nézzünk vissza menet közben is?!

A tudományos vizsgálódás, illetve történészeink számára ma is fontos a múlt, hagyományként, aktív életerőként kevésbé működik. Örökségként ritkán tartjuk számon értékeit! S talán ezért (is) van, hogy a közösségi tudat egyre erőtlenebb. így a háború utáni újrakezdésünk is veszendőbe készül, egyre kevésbé tartja számon a közfigyelem! Talán úgy véli, amúgy is van elég gondunk! S ez részben igaz is, másrészt viszont nem - a lét folyamatos, és a múlt lehetőségeiből nőnek ki jelen értékeink. Mintha kettészakadt korban élnénk, Tordai-hasadék tátong a nemzedékek között. Ez alkalommal három évforduló okán, három elődünk - volt kortársaink - felidézésével próbálunk fényt vetni hat évtizeddel ezelőtti „tápászkodásunk” körülményeire, hogy múlt értékekkel gyarapodjunk.

1950-ben, Csehszlovákiában, a háborús és a háború utáni nehéz esztendők után megvolt már az Új Szó, volt egy kiadói kezdeményezés Magyar Könyvtár néven, létezett a Csemadok és tanévet nyitottak iskoláink. Valami azonban mégis alig volt: értelmiség, azaz szellemi, intellektuális erő! S ami lett is volna, lappangva élt. Egyéni sorsok voltak, személyes életutak.

Sas Andor (1887-1962) bonyolult, történelminek mondható pályán ért el Pozsonyba. Budapesten született és ott, majd Németországban tanult, történelemből, jogból és államtudományból doktorált. 1920-ban Bécsbe, majd Csehszlovákiába emigrált. Kezdetben Munkácson tanított; Pozsonyban részt vett a Masaryk Akadémia megalapításában; az első szlovák köztársaság idején rejtőznie kellett. 1950-től a pozsonyi Komenský Egyetem Magyar Tanszékének a vezetője volt. Széles körű tudományos és közírói munkássága révén a hazai magyar közművelődés és szellemi élet egyik vezéralakja lett. Akkoriban számos magyar alapiskolában hathetes kurzusokon képzett pedagógusok tanítottak. Sas Andor állt a kezdődő tanárképzés élére. S