Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Bolemant Lilla: Női mese I. (tanulmány Szenes Piroskáról) I.
Női mese I. 15 ló őszinte megszólalást. Ehhez viszont önmagát (mint nőt) a másik (a férfi) vágyának (passzív) tárgyaként kellene megmutatnia, vagyis egyszerre passzív, szemérmes és érzelmes, de őszinte és a megszólalását művészként irányító (női) szubjektumként. Ez az ellentmondás a müvek értékelőinek is gondot okoz.4 Érdemes itt felidéznünk L’Homme Ilona Kaffka Margit kritikusaira vonatkozó megállapítását, amely szerint a szinte máig egyedüli, nőként elfogadott író művészi teljesítményét elismerni igyekvő kortársak minduntalan az aktuális diskurzus - a nőiesség passzív jellege és másodlagossága - korlátaiba ütköztek, s így pozitív értékítéletükbe megalázó kijelentések is keveredtek Gács Anna egyik tanulmányában5 azt a kérdést járja körül, hogy hogyan is lehet beszélni a nőírókról a magyar irodalomban. Gács leszögezi, hogy a nyugati irodalmi tendenciákhoz való felzárkózás vágya a magyar irodalmi gondolkodás folyamatos jegye, s ilyen értelemben megmosolyogtató a fősodorral szemben álló női irodalomról beszélni irodalmunkon belül. Hiszen maga a magyar irodalom is a kicsiség, a kisebbségi érzés, az elkésettség és a másság tapasztalatának nemzeti hagyományával küzd. A felzárkózás vágya a szerző szerint figyelmen kívül hagyta a nyugati kritikai szövegek tömegét, amelyek éppen a helyi érdekűre, a szituáltra, a genderre koncentráltak. Ez tekinthető a marxista kritika következményének, de felemás helyzethez vezet. „A szituált értelmezéssel szembeni gyanú szélsőséges változatai mindent, ami helyi érdekű, provinciálisnak látnak, a szó legrosszabb értelmében. (Csak hát a provincializmussal kapcsolatos szorongás sokszor éppen a provincializmus legbiztosabb jele.)”6 Ezek után milyen pozícióból foghatunk hozzá olyan női szerzők helyének meghatározásához, akik a kis irodalmon belüli kisebbségi irodalom második neméhez tartoznak? A két világháború közötti korszak nőírói szinte minden műfajban alkottak: líra, próza (elbeszélés, regény, mese), dráma. Irodalmi recenziókat, kritikákat, újságcikkeket írtak. Voltak, akik több művészeti ágban is kipróbálták tehetségüket. A korabeli és későbbi értékelők, kritikusok között Turczel Lajos az, aki nem tesz különbséget női és férfi író között, ebben szinte még a magyarországi kritikusokat is megelőzi, akiknél az esetek legnagyobb részében megjelenik a „női” mint értékelési szempont, s általában nem pozitív értelemben. Turczel időről időre röviden feldolgozta egy-egy elfeledett nőiró életművét is, mint például Szenes Piroskáét7 és Asgúthy Erzsébetét.11 A szlovákiai magyar irodalommal foglalkozó, s azt értékelő későbbi müvekre azonban nem jellemző ez a hozzáállás. Nagy részük csak átveszi az elődök (Szvatkó Pál, Zapf László, Turczel Lajos) értékelését, és saját véleményt nem alkot, esetleg csak kiegészíti az előbbieket a politikailag elvárt értékelésekkel.9 Kivételt képez Varga Erzsébet, aki Prerau Margit költészetével foglalkozott.1" A két háború közötti időszak, s általában a szlovákiai magyar irodalom újraértékelése 1989 után kezdődik el, s azóta tanúi lehettünk egy folyamatos „értékke
