Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Kitágult nap 7. - A legrövidebb éjszaka; „ ...ki az, aki beteg” (naplójegyzetek)
12 Gál Sándor mészet csodája - de még lehetséges kudarca is, hiszen az is része miden emberi munkának... Az írásnak pedig különösen! Mérhetetlenül hosszúnak érzem az utat a teljes csendig... ...Délután, mert vihar készülődött, beültem olvasni a verandára, s az asztalra kikészített - majdan szükséges — könyvek közül egy esszégyüjteményt vettem ki találomra. S ahol a kötet kinyílt, ott kezdtem olvasni. Thomas Mann Dosztojevszkijről írt tanulmányát - amely egy amerikai Dosztojevszkij-válogatáshoz készült olvastam már, de annak idején az elkerülte a figyelmemet, hogy a német író bizonyos párhuzamot von Nietzsche és Dosztojevszkij müve és a két zseniális szerző betegsége között. „Mert az ember - írja - nem pusztán biológiai lény [...], azon fordul meg a dolog, hogy ki az, aki beteg, egy átlag tökfilkó, vagy egy Nietzsche, egy Dosztojevszkij. Az ő esetükben a betegségből olyasmi sül ki, ami az élet, az élet fejlődése számára fontosabb és előbbre vivöbb, mint bármely orvosilag igazolt nor- malitás” (kiemelés tőlem — G. S.). Hogy évekkel ezelőtt átsiklottam ezeken a sorokon, feltehetően azért történt meg, mert a betegség és az alkotás közötti összefüggés meg se fordult a fejemben. Még különböző személyes bajaim - gyomorreszekció, epeműtét stb. - sem szorítottak annak végiggondolására, hogy a betegségek bármilyen módon hatással lehetnek az írói munkára. Azonban ahogy most olvasom Thomas Mann fejtegetéseit - itt a paralízisről és az epilepsziáról van szó döbbenetes látnom az összefüggések egyik szegmensét, amely a rák ténye által, a rák utáni időmet és munkámat bizonyos értelemben átformálta és meghatározta. Nem holmi olcsó összefüggések végett, de a tények és tapasztalatok nyomán állíthatom, hogy Thomas Mann eszmefuttatása nem holmi elvont lehetséges, hanem nagyon is reális következtetés. Mert például első, szinte ösztönös elhatározásommá lett a rák diagnózisát követően az az igyekezet, hogy minden lezárhatót lezárjak - az életmüsorozat esedékes kötetét, a meglévő versek, egyéb írások elrendezését-a műtétig. Mert, hogy azt követően mire lesz időm és erőm, arról értelmetlen lett volna töprengeni. Mindenesetre, körülbelül három-négy hónappal a műtét után kerültem olyan fizikai állapotba, hogy már rövidebb-hosszabb sétákat tudtam tenni, s képessé váltam arra, hogy negyed- vagy félórát az íróasztalnál töltsék. Vagyis 2009 januárjában, csontsoványan - alig nyomtam ötvenöt kilót -, elhatároztam, hogy kiírom magamból a rákot, ha belepusztulok is. Minden délelőtt kilenc órakor hozzáláttam a munkához - megterveztem az egésznek a szerkezetét, s az egyes tételeket is. Hogy a bevezető vers, akár egy zenei motívum, továbbhalad a kötet első 38 részében, s azt a küzdelmet írja le, amely megmaradt bennem a beavatkozást követően... Nem részletezem, mert amit elképzeltem akkor, azt, lényegét tekintve március végére leírtam, s 2010-ben meg is jelent. Ez lett ^4 rák évada. Ha felidézem magamban, hogy a betegség - a rák és annak következménye milyen energiákat volt képes fölszabadítani azokban a napokban-hetekben ben
