Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Futball Gyarmaton (önéletírás, részlet)
50 Duba Gyula portól szürkék a gyomok. Az alsó Pást nagy, bonyolult térségnek tűnt fel Eminek. Libák legelésznek rajta, szabadon jámak-kelnek, senki nem őrzi őket, csipegetik az alacsony füvet. Anyányiak az idei kislibák is, a végtelennek tűnő zöld térségben rengeteg fehér madár, lustán legelésznek, alig mozdulnak el helyükből, mintha a térbe olvadt élő foltok lennének. Fejüket lehajtva, narancssárga csőrüket a gyepre szegezik, dolgukba mélyedve totyognak, a csoportok mellett egy-egy gúnár áll és fejét magasra tartva kémleli, vigyázza környezetét. Távolabb a patak mentén gyalogbodza meredezik, „borzangnak” hívják a gyarmatiak, nem sokat törődnek vele, haszontalan kórónak tartják. Fürtös fehér virágai már elnyíltak, élénkzöld kocsá- nyokként lóg idei termésük, tenyérnyi vaskos fürtök, nemsokára majd színesedni kezdenek, fokozatosan vörösödnek, aztán csillogó fekete bogyókká érnek, gyerek- tányémyi súlyos fürtökké. Nem úgy lógnak lecsüngve), mint a szőlő, hanem csak lekonyulnak. Mintha virágjellegéhez ragaszkodna a borzang, bár haszontalan cserje- szerűség. Tudják róla, hogy finom bogyói nem ehetők, termése mégsem értéktelen. Gyógyító anyagokban gazdag, és cukortartalmú, szednek is belőle az aszszonyok levámak. S az úrbéres közösség az egész termést eladja pálinkának. A borzangpá- linka, bár kellemetlen illatú, büdös, mondják róla, ám tiszta, és az íze finom, van, aki azt mondja: mennyei ital! Egykor az ősi javasasszonyok betegségeket gyógyítottak a borzanggal, az egész Garam mentén tudják, ahogy mindenfelé a természetben élő népek, hogy amiről úgy véljük, nem hasznos, még nem biztos, hogy haszontalan. ..- A borzangért kár lesz... - mondja Emi anyja -, kivágják... hol legelésznek majd a libák...? Az alvégi asszonyok libái minden nap itt vannak... őrizni se kell őket...!- Marad a Patakon túl elég borzang - véli apja -, a Pást az úrbéreseké. Megtisztítják a pálya helyét, elegyengetik... csak a fű maradhat, a gyep... aztán kimérik a területet. Szabályok írják elő pontosan, milyennek kell lenni a futballpályának. A kapuk is méretre készülnek, pálya kell a csapatnak...! Emi régen elfelejtette a beszélgetést. De emlékezetében megmaradt a Pást képe, amikor még a két kapu sem állt a helyén. Amikor arra szekereztek, aztán Érni nem érzékelte a változásokat, sem az időt. A Pást látványa úgy belenőtt a tudatába, mintha a két fehér kapu mindig itt állt volna, és a pálya sosem lett volna libalegelő. Azt sem tudhatta még akkor, hogy nem csak Gyarmaton történtek hasonló változások. Abban az időben országszerte nőttek ki a földből, ahogy gazdag nyárvégi esők után az erdőkön kibújtak a gombák, hasonlóképpen tűntek fel a legelőkön és patakok mentén, dombok és ligetek enyhében, az utak mellett és a falvak végén a fehér futballkapuk. Nagy civilizációs metamorfózis játszódott le akkor a falvakban, kisvárosokban. Mintha a korábbi színjátszók, Akúcs tanító úr bolondos kedvű és nagy érzéseket mímelő, nagy pipás és pitykés dolmányos amatőrjei, műkedvelő színjátszói máról holnapra klottgatyás kelekótyákká vedlettek volna át, akik libalegelőkön kergetik ész nélkül a bőrlabdát, hogy nagyot rúghassanak bele. Emi apja és
