Irodalmi Szemle, 2012
2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: Napérlelte, holdnevelte századok; Hulló levelek holdja; Éberálom; Őszi temető (versek)
Kulcsár Ferenc versei 35- Csitt, te halál, csitt te! Öreg lettem - körmöli szomorúfüz ága, szélbe hajlok, ó, elringat világnak világa, s míg kertem mélyén vén diófám rozsdás levelei hullnak, tört szivemben megíratlan versek tornyosulnak. Én Istenem - költi R. C. -, alkonyul, fenséges és irdatlan, smaragd eged rám borul, s formálja közben, gyúrja óriás anyaméhét a csönd: izzó mélyén osztályrészem, mint óceán, elönt. Alkonyodik - rója R. C. -, este van, s mint az Isten odafönt, könyöklők egymagám. Éberálom A világegyetem intelligens Jean Guitton Almaiban költi R. C. a lélek dalait, a Janus-arcú káprázat megrostált szavait. Olyannyira, hogy a másik, virrasztó és éber R. C. féltékeny álmai hősére, kiűzi hát őt a csillagtérbe: delejezett, égő fényben jegyezgesse jelenéseit. E sugárzásban, e kozmikus bombázásban, itt, hol csend szövi a planéták titkait, e világegyetem-szaharában festi le a tenyeréből kiröppenö végtelent, a szíve barlangjában fészket rakó örök jelent, a szeméből, e mítoszmélyről tűzmadárként égre szálló Napot, a holtak üdvét tündöklésbe zsolozsmáló papot, s a titkot, hogy a Lélek önmagában fürdeti önmagát s az öröklétből rózsaként kinyíló univerzumát. Megmutatja isten, a láthatatlan lángban, az ember szavát szövő lélekáradásban az ő örök zsarátnoka ragyog — aranyában tisztálkodnak állatok, angyalok, s mint hullámok a mérettelen, égkék óceánban, ringunk mi is az ő tenger tudatában. S elénk tárja álmaink istene hűtlenségeink őrölt mágiáját szintén, erre szolgál kezdetektől a nagy földi színtér: ó, könnyeinkkel öntözve hulljunk le a földre, szemünkben az égbolttal boruljunk le sírva, amiként meg van írva. Almaiban írja R. C. elragadott dalait, a Janus-arcú káprázat megtisztított szavait. Őszi temető Isten szérűjére varjak hada száll: angyalok útja, mindenszentek, halál - betűzi R. C. a létet, míg gyertyatenger fényeiben lépked.
