Irodalmi Szemle, 2012
2012/6 - SZEMLE - Szalay Zoltán: Nem kérnek a jövőből (A jövő nem a miénk)
SZEMLE 73 degeníthetetlen részét képezik. S ennek megfelelően a hátborzongató mellett a következő jelző, amelyet játékba hozhatunk, a kíméletlen: a kötetben felsorakoztatott szövegek ugyanis elsősorban cinizmusukkal, nyerseségükkel szorítják sarokba az olvasót. Ez a nyerseség már a Trelles Paz-féle előszóban szembeötlik, bár kissé sablonosabban, mint ahogy magukban a szövegekben találkozhatunk vele; Trelles Paz így zárja előszavát: „Jöjj és láss, itt vagyunk: háttal a jövőnek, az összeomlás krónikásai” (21.). Húsz, 1970 és 1980 között született szerzőt vonultat fel a kötet, tizenöt országból, Mexikótól Kubán és Panamán át Argentínáig; mindannyiuktól egy-egy rövidprózát olvashatunk. Magyar nyelv- területen kevéssé ismert szerzőkről van szó, annak ellenére, hogy mindanynyian komoly hazai, illetve nemzetközi elismerések birtokosai. Nem késtünk el azonban a megismerésükkel - az antológiában bemutatkozó nemzedék igazán „frissnek” tekinthető, s külön öröm lehet a számunkra, hogy a kötet Európában először magyarul jelent meg (Argentína, Bolívia és Chile után) - bár volt korábban egy online verzió is (abban tizenhat ország hatvanhárom alkotója szerepelt). A József Attila Kör és a Ľ Harmattan Kiadó tehát nem kis dicséretet érdemel. A magyar kiadás további előnye, hogy a Trelles Paz-féle előszón kívül Balázs Eszter Anna értő utószava is hozzájárul az antológia s egyúttal a kortárs latinamerikai irodalom alaposabb megismeréséhez. Ahogy arra az utószóíró kitér, magyar nyelvterületen továbbra is a „nagy öregek”, a Borges-Cortázar-Vargas Llosa-Márquez-vonal a „hivatalos” latin-amerikai irodalom, néhány „véletlenszerű” kivételtől eltekintve (s ezen a merevségen nyilván nem sokat oldott Vargas Llosa egyébként teljesen megérdemelt Nobel-dija). Ezzel szemben A jövő nem a miénk felvállalja és egy az egyben elénk tárja a latin-amerikai irodalomra annyira jellemző diverzitást, a sokféleség varázsát, amely azonban hasonló gyökerekből táplálkozik, és gyakran egyező irányt mutat. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a kötet fordítója, Kertes Gábor, aki korábban az antológia egyik legfigyelemreméltóbb szerzőjének novellásköte- tét, A madárévát ültette át magyarra (Nyitott Könyvmühely, 2010). Blogján (mufordito.blog.hu) rendszeresen közöl nemcsak újabb és újabb fordításokat, hanem megosztja olvasóival műfordítói műhelytitkait is (jelenleg épp Roberto Bolafio Vad nyomozók című regényén dolgozva). Jelenleg huszonnyolc spanyol ajkú szerzőtől olvasható szöveg az említett honlapon, a legtöbb az ún. mikrono- vella (tkp. egyperces) kategóriájából, olyan kis remekekkel, mint például Armando Luigi Castaneda Soha ne hagyd magad sarokba szorítani az iskolában című, kifejezetten provokatív kísérleti prózája (ő nem szerepel az antológiában), vagy a már említett Samanta Schweblin máshol egyelőre nem olvasható, Megölni egy kutyát című remeklése. Amit Kertes Gábor művel, az rendkívül üde színfoltja a kortárs magyar fordításirodalomnak, s egyúttal a közönséggel való kommunikációnak, az önkéntesség örömének jegyében. (JAK-UHarmattan, Budapest, 2011) SZALAY ZOLTÁN
