Irodalmi Szemle, 2012
2012/6 - IRODALMI SZEMLE - Liszka József: Monománapló (napló)
32 Liszka József 2012. 1. 25. (Budapest) Alapiskolában azt próbálták a fejünkbe verni, hogy és-sel nem kezdünk mondatot! Most már tudom, hogy igen. De azt, hogy és-sel befejezni is lehet mondatot, azt csak most tanultam meg Parti Nagy Lajostól: „Székében nincs megélhetés, magából olykor vermet ás, mert kell a biztos lakhatás, ivás, evés, mely ápol és.” Különben nem lehet abbahagyni ennek a lemeznek a kólószerű hallgatását, majd ellenőrző olvasását, újrahallgatását és így tovább; mint a vurstli, melyet szívvel kell tekerni... Az embernek az az érzése, hogy Presser is igen beleszeretett, legalábbis az utolsó, harmincnyolcas számot mintha nem tudná abbahagyni. Amikor az ember azt hiszi, hogy vége, jön - pontosabban korábbról visszatér - egy újabb futam, majd egy még újabb... Az autóban jó ezt hallgatni, mert ott automatikusan újrakezdi a lejátszó, mint ahogy szerintem ki is van ez találva: körbe-körbe, amíg bele nem kopik a tü... 2012. 1. 30. (Budapest) A központi antikváriumban, ahogy a könyvespolcok előtt düllögtem, egyszer csak azt veszem észre, hogy Parti Nagy Lajos szuszog mellettem. Aztán meg, Fannira várva az Alexandra kávézójában, ahogy éppen Parti Nagy kötetét lapozgatom, Ku- korelly Endrét fedezem fel a szemben lévő asztalnál. Nem személyes ismerőseim, de mintha mégis azok lennének. Kicsi ez a Pest. Meg az egész magyar glóbusz. Különben a Szódalovaglás című könyvet kóstolgattam, s ahogy látom, a Presser-lemez egyik - ha nem az egyetlen - forrása. A szövegek viszont a CD-vál- tozat számára némileg átíródtak, átszerkesztődtek (Presser tette, vagy Parti Nagy?). Az a hallatlanul mulatságos, s közben rendkívül szívszorító két sor, hogy „ne sírj, nem számítok, Bús Ernő vagyok, magánkórista”, ebben a könyvben két részletben jelenik meg más-más helyeken. A lemezen meg Parti Nagy hangján halljuk. Éjjel, amikor forgolódtam, járt az agyam erre-arra, jutott az eszembe, hogy a zene egyik alapismérve - talán, de lehet, hogy hülyeségeket írok - az ismétlés, a dallamok visszatérése, a refrének stb. Nos, Parti Nagy versei, szövegei, noha önmagukban valóban hordoznak valami dallamosságot (ha már értelmük nincs, legyen ott legalább a dallam - mondhatnám kajánul), de nem hagyományos dalszövegek. Presser viszont addig játszadozott, szöszmötölt velük, míg kihozta belőlük az effajta zeneiséget is. Sorokat ismételget úgy, hogy eggyel mindig megtoldja (ami Parti Nagynál eredetileg nincs), s ezzel valóban dalszerűvé teszi. Aztán bizonyos dallamok, sorok újra felhangzanak, sokszor inkább felsejlenek, ami az egész lemezt teszi egységes egésszé. Végül is nem vettem meg a Szódalovaglást, noha lehetne elemezgetni, hogy
