Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - OLVASÓ 2011/2012-9. - Polgár Anikó: Antigoné szúrós tekintete (tanulmány)
86 Polgár Anikó hoz, Szophoklész Oidipusz király című drámájának hőséhez sok tekintetben hasonlít: mindketten magasból, a hatalomból zuhannak a mélybe, a szerencsétlenségbe. A látszat és a valóság különbségére mindkét esetben Teiresziasz, a látnok mutat rá. Oidipusz azonban Kreónnal szemben maga keresi az igazságot, s a vétket, mely romlásba dönti, nem tudatosan követte el, mint Kreón, ezért az ő bukása sokkal megrendítőbb. A két kulcsszereplő magatartásának, tetteik indítékainak megítélésével kapcsolatban az fi«figo«é-szakirodalomban három különböző nézőponttal találkozhatunk. Hegel klasszikus, sokáig meghatározó Antigoné-értelmezése szerint Szophoklész tragédiájában két - bizonyos szempontból egyaránt jogosult - pozíció ütközik: Kreón az államot, Antigoné az íratlan törvényeket védelmezi, a konfliktus tehát az állami és családi érdekek között van. (Ennek a nézőpontnak az ellenzői szerint Kreón pozitív megítélése sem politikai, sem vallási szempontból nem megalapozott.) A másik, talán legelterjedtebb nézet szerint Antigonénak egyértelműen igaza van, Kreón pedig egyértelműen téved. Világos tehát, hogy az igazság a címszereplő oldalán áll, s az isteni törvényeket az emberi törvényekkel szembeállító Szophok- lészt teológus-költőnek tarthatjuk. Más elemzők szerint bizonyos szempontból Antigoné is hibát követ el, ez okozza tragikus bukását. Bár erkölcsi szempontból igaza van (s őt pártolják Teiresziasz kinyilatkoztatása szerint az istenek is), fő hibája azonban a makacssága és önfejűsége (ezért nevezi őt a kar autonomosznak, a saját törvényei szerint élőnek). Az Antigoné szerkezete 1. jelenet (prologosz, prológus): az alaphelyzet és a szereplők közti alapviszonyok felvázolása, utalás az előzményekre. A színpadon (a logeionban) két szereplő, Antigoné és Iszméné (Antigoné oldalról jön, Iszméné pedig a palota ajtaján lép ki). A kar még nincs az orkhésztrában, beszélgetésük tehát titkos, nincs fültanú. Hajnal van, éjjel vonult el a várost ostromló hadsereg. Kreón már el is temettette Eteok- lészt, s a városban kihirdettette, hogy Polüneikészt nem szabad sem eltemetni, sem elsiratni. (Ez valószínűleg még előző nap történt, Kreón a két fivér halála után, feltehetőleg egy nappal az Antigoné cselekményének kezdete előtt lett király, s a temetésre vonatkozó parancs első rendeletéi közé tartozik.) A párbeszéd során a hétköznapok világa - melyet Iszméné képvisel - ütközik Antigoné tragikumának világával. Amikor Antigoné látja Iszméné vonakodását, nyomban elmegy eltemetni a holttestet (ennek még éjszaka vagy hajnalban kell megtörténnie, hiszen a reggeli őr veszi majd észre, hogy valaki homokkal hintette be a testet. Az éjjeliőrök nyilván elaludtak, s csak a reggeli őrségváltáskor derült fény a tettre). 1. kardal: (parodosz, a kar bevonulása): a két szereplő nincs a színpadon, a kar nem az ő beszélgetésükre reagál, hanem a korábbi történéseket összegzi. A kardal bizakodó hangvételű, hiszen most ért véget a város ostroma. A felkelő napot - Hélioszt, a napistent - köszönti, aki lenéz a harc utáni Thébára. Elmondja az előtörténetet, Théba ostromát, a két fivér halálát.
