Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - OLVASÓ 2011/2012-9. - Polgár Anikó: Antigoné szúrós tekintete (tanulmány)
82 Polgár Anikó lényeges ponton különböztek a maiaktól. Teljesen más volt a görög színház funkciója, a színházlátogatás nem puszta szórakozás vagy a munka utáni felüdülés, hanem vallási cselekmény, egy vallási rítusban való részvétel volt. Az athéniak nem este, munka után mentek színházba, mint a mai színházlátogatók; az előadások reggel kezdődtek, s egy vallási ünnepsorozat részét képezték. Dionüszoszt, a bor és szőlőtermesztés istenét a görögök nagy becsben tartották, s az év folyamán több ünnepet is rendeztek a tiszteletére. Ezek között két olyan ünnep volt, melyen drámai műveket is bemutattak: a Lénaia és a Nagy Dionüszia. A színielőadás nem csupán vallási aktus, hanem irodalmi versengés is volt. A komédiaszerzők egy darabbal indultak, a tragédiaírók három tragédiával és egy sza- tírjátékkal. Csak a kiválasztottak kaphattak lehetőséget arra, hogy színmüvükkel a közönség elé léphessenek: a költők előzetesen benyújtották a darabokat (vagy azok vázlatait), s az arkhón epónümosz ítélte meg, hogy a jelentkezők közül ki kaphat „kart”, vagyis kinek a darabja kerül bemutatásra. Az antik drámaszerzők egyszerre több művész feladatát is ellátták (a költő például eredetileg az egyik színész szerepét is betöltötte). A görög drámák sok tekintetben emlékeztettek a mai operákra, fontos szerepet kapott bennük a zene, a kardalok és a mozgáselemek. Az előadás során hangszereket (főként fuvolákat és húros hangszereket), maszkokat és kosztümöket használtak. A díszletfestést Szophoklész vezette be. A háromnapos tragédiabemutatók után kihirdették a győztest, akit egy öttagú bírálóbizottság választott ki. A tragédiák szereplői:- a kar (kezdetben 12, Szophoklész óta 15 tagú);- a színészek (Aiszkhülosz vezette be a második színészt, Szophoklész a harmadikat);- néma szereplők (statiszták);- zenészek. A görög tragédia legfontosabb jellegzetességei:- helyhez kötöttség - az előadások helyszíne az athéni Dionüszosz-színház;- alkalomhoz kötöttség - a Dionüszosz-ünnepekbe való beágyazottság;- versenyszerűség - az egyes darabok és az egyes drámairók versenyben állnak egymással;- eszközhöz kötöttség - minden tragédiaíró ugyanazokat a színházi eszközöket használta. A görög drámának négy műfaji alkategóriáját ismerjük: a tragédiát, a komédiát, a szatirjátékot és a mimoszt. A tragédia elnevezését a kecsketestü szatírkarok- ról kapta. Irodalmi előzményének a Dionüszosz tiszteletére énekelt kultikus dal, a Slthürambosz tekinthető. A görög tragédiák nagy része elveszett, teljes művek csak a klasszikus tragédia három kiemelkedő alakjától maradtak ránk: Aiszkhülosztól és Szophoklésztől 7-7 teljes dráma, Euripidésztől az egy kétes szerzőségű tragédiát és a szatirjátékot is beleszámítva 19. A tragédiánál alantasabb szatírjáték fő figurái közé tartoztak a Dionüszosz istent kísérő szatírok, akik a színpadon lófarokkal és
