Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Vilcsek Béla: Az éber álomtól a megtestesült szóig (tanulmány Varga Imréről)
Az éber álomtól a megtestesült szóig 63 tatás érzékeltetésére, a tökélyre fejlesztett költői technika érvényesítésére és érvényesülésére. Teremtésre és teremtődésre. „Körbejárjuk. Hol sugárzó fény, / hol meg sötétség; belőlünk él, / ami éltet.” - „évszakok, hóár, lávabazalt / napfény fátyolszirmok meg iszap- / hullák. ” (Képeinket fogyasztja fény, sötétség); „Megteremtenek s elforognak fényesen.” - „A Nap Holddal szembenéz, / fényüket lélegzetű.” (Teremtések); „Egy halászlegény magasba / nyújtja lapátját. A Hattyú és Sas / felé fényesen kibök.” (A csalomirtási völgy hajója); „Fénylő lakhely megóvó a szóé és a napé.” (Erdei lak); „Hasamba ahol a béka lakik / oda árasztom a fényt a tuda- / tot hadd lobbanjon fel a tó” (Kis belső tavam); „arcán ki- s beáramlik fénylőn a zene” - „köböl kiható fényben, zengésben / kitárul körben kék szirmaival.” (OM. A világ kelyhe sugárzik); „Átömlik egymásba fényhabzás sötét. / A lenti árnyék hívása megérti a napét.” (D. a hajón); „Papírdarabkák egymásba válnak / virágszirmok, fölvert képzetek, / s az alápemyéző tavaszi fény.” - „Az érzés. Ég, majd csak fénylik, / világít fehéren ragyog.” (Barlanghuzat, fehér fény); „Kelyhében a fényes drágakő.” - „Lámpafényre gyűlő vacsorabogár.” (Szavak helyett); „Belőlük jöttem én a magból / a változóban ami időtlen nap / fénylik s mennydörög belőlük / és katáng szirma kék pörgéssel / torkomban onnan fénylik velem” (Emlékezet); „velünk lett feltételes / a fények kizengenek” (Evezés); „Ahogy néz szőlőszemekkel / és a kék katáng színével messzi / hegy előtte a napfény mélybe csap.” (Az Öreghegyen); „fent a magasban s mélyünket visszaadó / eleven röperö Fénylik a szárnya” (Nincs olyan); „A fűből fölpezsegnek, előrajzanak / szikrák, sziporkák, pöttömnyi fények” (Képeslap Szigligetről); „Kár hogy fényévekre nem látható / amit most éppen megcselekszünk.” (Feléje távozom); „Vigasz csak: tíz-húsz fényévre még / majd nagy sokára ér oda a kép:” (Apámmal). És így tovább, és így tovább, egészen A szó megtestesüléséig, vagyis az orgonapontig. Például az eredetileg köteteimként is számításba vett versig (Mielőtt kimondhatná), mely valóban mind szemlélet-, mind alakításmódját tekintve a Varga Imre-köÍtészét reprezentatív alkotása: „mint gyermek ha kirakja / földből porból semleges / kőháttérrel kristályok élei / fénylése mielőtt / mielőtt kimondhatná / annak jeleit ahogy a kinti / megtisztul benne is kiforog / fényesen eleven erő a vízből / s a kenyér morzsái / a rendező vonalak mentén / nyomra vezetnek az éhségből / kristályok morzsalék / kemény lapjai csillognak / átfénylenek a homályból / a végtelen tér előtt / felszökkenő kalligráfia / a fehérből kimondja / mögöttesét”. A bevezetőben feltett kérdésre egyértelmű válasz adható. Varga Imre költői életműve nemcsak terjedelmében, hanem tartalmában is feltétlenül ismertséget és elismerést érdemel. Ismertséghez és elismeréshez két irányból remélhető és szükséges az elmozdulás. A szerzőnek, ha akarja, ha nem, fel kell adnia rejtőzködéséből, meg kell nyirbálnia büszkén vállalt belső szabadságát. Kanonikus szerzők és müvek valóban létezhetnek anélkül, hogy bárki is tudna róluk, de mit sem érnek, ha még csak nem is értesülhet létezésükről az irodalmi köztudat. Ezért talán esedékes volna a költői anyagból egy olyan válogatás összeállítása - esetleg az AB-ART Kia
