Irodalmi Szemle, 2012

2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Vilcsek Béla: Az éber álomtól a megtestesült szóig (tanulmány Varga Imréről)

Az éber álomtól a megtestesült szóig

57

kukk útlevelet kér, de nagy a csőre, a Magánbeszéd a Štúr utcában, a Boszorkányszombat, a Szelek városa, az Ember/ Világ rapszódia avagy észak- és dél-Imre természetrajza, a Múltvesztőhely, a Treli a vilém vagy az Ének éneke) módszeres poétikai elemzését, s annak keretében meg kell mutatnia az alakítástörténet változásainak főbb jellegzetességeit is. Varga Imre mostani összegező kötete azonban mindenekelőtt arról győz meg, hogy költészetének legfontosabb sajátossága és érdeme elsősorban nem is annyira az egyes müvek poétikai újdonságában, érdekességében vagy értékességében rejlik, noha azok kétségtelenek, hanem sokkal inkább művei összességének együttes és egymásra hatásában, belső dinamizmusában, rejtett önmozgásában. Ama bizonyos, kritikusa által joggal említett s egyedül rá jellemző „belső metronómmal mért ritmusában”. A verseket így, összességükben látva, az olvasónak egyre inkább az a benyomása támad, hogy néhány rendkívüli élethelyzethez kapcsolódó vagy rendhagyó műfaji kísérletet jelentő nagy vállalkozást leszámítva (Boszorkányszombat; Szelek városa', Ének éneke), valójában szinte fölösleges az egyes versek külön címmel való tagolása. A müvek a maguk folytonosságában olvashatók; összességükben fejtik ki igazán magukkal ragadó, semmilyen más versvilággal össze nem téveszthető, egyedi hatásukat. Varga Imre költészetének legfőbb erénye, úgy tűnik, elsősorban szemlélet- és alakításmódjának rendkívüli egységességében rejlik. Hatását a legnyilvánvalóbban és a legerőteljesebben a maga tagolatlan teljességében, összhatásában képes kifejteni. (Ez lehet egyébként a legfőbb indoka és magyarázata a mostani kötet korábban sokat emlegetett, meglepően nagy terjedelmének.)

A szerző sokszor hivatkozik úgynevezett történeteire. Valójában történetet a legritkább esetben mond el. Sokkal inkább egy nehezen megfogalmazható, ám annál intenzívebben átélhető érzet, érzelem, világhoz való nagyon személyes hozzáállás, kötődés megélésére, megéreztetésére, közvetítésére vállalkozik. Ez a műegész „mögötti” egységesség és stabilitás teszi azután lehetővé, hogy a kötetben a lehető legtermészetesebb módon vegyülhetnek, illetve illeszkedhetnek egymáshoz a legkülönbözőbb münemhez, műfajhoz vagy stílusirányhoz tartozó szövegek. Jól megfér itt egymás mellett vagy egymással a dal, az elégia, a haiku, a szonett, a hosz- szúvers, a dramatikus verses játék, a lírai napló vagy a prózai álmoskönyv. S jól megfér akár egyetlen művön vagy cikluson belül a verses és prózai részletek ötvöződése, a (neo)avantgárd, a klasszikus modern vagy a posztmodem kísérlet. Mai szemmel nézve ezért sem lehet egyetlen olyan müvet kiemelni az eddigi költői életmű egészéből, amely önmagában a legkülönfélébb költői szándékok és eljárásmódok, műfajok és megoldások szintetizálását jelenthetné. Nem, a költői pálya építkezését figyelve ez mind bizonyosabb, csakis maga az életmű egysége és egységessége, mint folyam és folyamat jelenti önmagában és egészében az egységet és egységességet. Varga Imre költészete ebben az egységében és egységességében képes kifejteni a legteljesebb és a legintenzívebb hatását.

Ezért is örvendetes, hogy a mostani, 2011-es válogatott vagy megrostált kö