Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Vilcsek Béla: Az éber álomtól a megtestesült szóig (tanulmány Varga Imréről)
52 Vilcsek Béla Álomposta pedig verseinek álomszerüségét fejezné ki. Az Emlék, keletkezőben köteteim a múlt jelenvalóságát, az Örök kezdeteim, a Szóvetemény, kaszaél vagy a Beleolvas, elmegy viszont a jelen folytathatóságát hangsúlyozná. A Mezítlcib az egyszerűségre törekvést, az Emelkedés a mélybe az ellentmondások ütköztetését, a Té- gemet a delirizálás szándékát, a Formáló erőt vagy a Partok vers és élet átmenetiségét jelezné. Vagyis azt, úgymond, hogy „a vers csupán csak medre a valódi áramlásnak, a part mozdulatlanságára/ nézem a folyó hullámait. Mert nincs állandóság. A nevemen, történeteimen túl nincs én; a körülmények találkoznak bennem. Egyszerre vagyok senki és mindenki.” S ehhez közvetlenül kapcsolódik a végleges címválasztáshoz legközelebb álló, Mielőtt kimondhatná címötlete, mely a személyes indokolás szerint „annak a sejtelme, hogy minden megszólalás előtt a lét már je- lentéses, kifejezi magát. Nem vár a szavainkra.” Szerző és kiadó a könyv megkom- ponálásával is egyszerre eligazít és kellőképpen homályban hagy. Leginkább azonban figyelmes olvasásra ösztökél. Arra ugyanis, hogy az olvasó a könyvben szereplő tengernyi vers olvasásakor nyugodtan adja át magát a „valódi áramlásnak”, a „je- lentéses lét” kifejeződésének. Ha így tesz, maga is kivételes alkotói állapotba kerülhet. Ekkor - de csak ekkor! - a végleges köteteimre is megérkezhet a legérvényesebb, tehát költői visszajelzés, úgy a könyv hétszázadik oldala tájékán. A vers címe: amikor már kimondja, s így hangzik: „virágzanak tolonganak / cseréli az éjszaka s a nappal / a szirmok szaga a könnyhullással / mivélünk és fölemeli szarva / a nagy felhőket a folyókból / esőt küld szomjas földjeinkre / amikor kimondja már mi is / beszélünk kérésünk panaszunk / és hálánk hangzik / ebből visszasejlik még a bentiét / a teljes ízei amikor még / oszthatatlan becsattannak / a házkapuk érzéseink tárgyai / kint rekednek a szeles / sáros utcán se hívás se fény / amikor így részesedünk / végtelenül belefordulva / az egyetlen magányba”. Az egyetlen magány! Az egész életen át megkísértendő, de csak kivételes pillanatokban elérhető termékeny pillanat! A valódi, folytonosan megkísértendő és rögzítésre váró, különleges költői feladat! A Mielőtt kimondaná kötettel Varga Imre olyan jelentőségű (életművet tett elénk, amely alatt, ahogy mondani szokás, beszakad az asztal, vagy tán a szerzőhöz jobban illő módon fogalmazva, amely fölött ránk borul az ég! Ez elől a mü és életmű elől innentől kezdve már végképp nem lehet kitérni! Nem lehet a fejet elfordítani, tudomást sem venni róla. Úgy tenni, mintha az nem is létezne. Önmagára valamit is adó irodalmi vagy kritikai életnek erre a nagy horderejű költészeti és könyvészeti fejleményre reagálnia kell! Tudnia kell reagálni; választ kell tudni adnia! Ki kell alakítania azzal kapcsolatosan a maga viszonyát, a maga elfogultságoktól mentes, kizárólagosan szakmai alapokon nyugvó értelmezői és értékelői szempontjait! A Mielőtt kimondaná kötet megjelenésével a Varga Imre költői (élet)müve és annak fogadtatása közötti ellentét vagy ellentmondás immáron kiál- tóvá vált, mely ellentétnek vagy ellentmondásnak a feloldása a továbbiakban már nem elodázható követelmény, sőt: kötelesség! Ki kell mondani, hogy miközben az elmúlt évtizedekben egy minden tekintetben jelentősnek mondható költői - s te
