Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Márai Sándor ismeretlen tárcái 1915-ből - A szalánci vár; Riportok az utcáról - Goszpodin pomiluj, Ósz; Jegygyűrű; Háborús mozaikok - Tegnap reggel, Estvány bácsi; Gábriellé D’Annunzió; Dinnyéket... ; Jegyzetek; Szeptember elsején; Pegoud (tárcák; közzéteszi: Ötvös Anna)
6 Márai Sándor ismeretlen tárcái 1915-ből Most itt jön, megáll előttem, egymásra mosolygunk, kezet fogunk. Bot van a kezében, fehér kötésbe bugyolálva a lába, vatta buggyan elő a kötésből. Csöndes, bágyadt hangon mondja:- Hát hogy van, Uram? Itt az ősz. Érzi, Uram?- Érzem, János, érzem.- Szép az ősz, Uram.- Szép, János.- Hát... Isten megáldja, Uram!- Isten megáldja, János. És már megy is odébb. A szanitéc karon fogja, és így mennek egymás mellett, a kanyargó úton. Itt az ősz. Rossz és érzelgős jelzők jutnak az eszembe, miket röstellek leírni. Hát inkább le se írom. Márai. 1915. augusztus 22.. vasárnap. 215. szám, 2. Jegygyűrű Kassa, augusztus 21. Egy levél jött tegnap a rendőrségre, és a levélhez egy gyűrű volt mellékelve. A levelet a harctérről írták, dr. Foltányi Gyula tartalékos hadnagy, s azt mondja, hogy a gyűrűt blúzába bevarrva találta, idegen gyűrű, hát visszaküldi a rendőrségnek. A gyűrűbe ez a név van bevésve: Juliska. Ennyi csak az egész. Apró, egyszerű kis hír, Juliska gyűrűje most ott hever a rendőrségen és várja, hogy eljöjjenek érte. Pontot is tehetnénk ide, a gyűrű vagy megtalálja gazdáját, vagy nem, a kis epizód eltűnik a háborús borzalmak forgatagában. De talán álljunk mégis meg egy pillanatra, és hallgassuk meg, mit beszél a gyűrű. A sárga, sápadt aranykarika azt mondja, hogy a gazdája már nem is él. Valahol a galíciai csatasíkon, ahol szikár fakeresztek hosszú sora jelzi az elesett hősök titáni küzdését, vagy a Lublin körüli gránát-ásta rettenetes árkok törmelékei között egy elporladt test fekszik, egy ember teste, kinek ujját valamikor egy életre szóló elhatározás szimbólumaként futotta körül egy vékony kis aranygyűrű, mibe ez a név volt bevésve: Juliska. Az ujj azóta már elporladt, a test is elporladt, kialudt egy élet, egy szenvedélyektől, érzésektől, akarásoktól boldog, vagy boldogtalan élet, de a gyűrű megmaradt, túlélte a gazdáját, mert a gazda talán gondolt arra, hogy a gyűrűt egy erősebb anyagból készítette az aranyműves, mint őt a jó Isten, és bevarrta a csukaszürke kabátba Juliska aranyba vésett fogadalmát. A blúz aztán egy idegen emberhez került, az idegen ember megtalálta a gyűrűt, és elküldte a rendőrségre. Csakugyan, csodálatos az, hogy amit mi magunk csinálunk, az túlél néha minket is... Márai.
