Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - Olvasó - Csehy Zoltán: Aki az ősi Dunához csalta a Helikon babérkoszorús szüzeit (tanulmány Janus Pannoniusról)
Aki az ősi Dunához csalta a Helikon babérkoszorús szüzeit 85 nónia dicsérete is: eddig mindent Itália adott, ami számított az irodalom terén, de most egy pannóniai költő müvét olvassa Itália is. A haza magasztalása közös nevezőre kerül a személyes érdem öntudatos megjelenítésével. Pannónia ismét a virtuális antik Római Birodalom részévé vált, s a költő, akárcsak a hajdani dicső imperátorok, visszahódította a műveltségnek ezt a barbár tájat: „Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,' S most Pannónia is ontja a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!” Berczeli Anzelm Károly klasszikus fordítása sok szempontból lenne pontosítandó: részint az expozíciós vagy felütési szakaszban: Janus Pannonius nem azt állítja, hogy sehol másutt nem léteztek könyvek, hanem azt, hogy amit olvastak, ami számított, azt eddig Itália adta a földnek („Quod legerent omnes quondam dabat Itala tellus”), s most már azt olvassák, amit Magyarország - vagy ókori nevén Pannónia - küld oda. A zárlat esetében is tehető korrekció: a müforditó itt egyértelműen Janus Pannonius dicsőségét emeli ki, holott a latin szöveg valójában a költője révén nemessé vált Pannónia dicsőségét magasztalja. Havasi Attila modern fordítása sokkal közelebb visz a forrásnyelvi szöveghez: „Könyvet Itália földje adott mindenkinek egykor, s most pannon dalokat olvas Itália is. Fényes hát a dicsőségem, de nagyobb a hazámé — hirdeti szellememet: hírneves általa lett.” Ha a latin szöveg antik allúzióit (utalásait) vizsgáljuk, a fordulatok megidézik például a szülővárosából, a hispániai Bilbilisből Rómába verset küldő Martialis (12, 3) epigrammáját, de a Tomiba száműzött Ovidius egyik verssora is termékeny párbeszédet alakít ki a verssel (Pontusi levelek, 2, 5, 9), hiszen Janus Pannonius saját hazatérését akár szellemi száműzetésként is megélhette. A vers holdudvara sokkal nagyobb, mint elsőre hinnénk: gyakorlatilag minden egyes nyelvi fordulat újabb és újabb antik szöveg bevonását tette lehetővé a kortárs olvasó számára. Az Egy dunántúli mandulafáról címen elhíresült2 Janus Pannonius-epig- ramma a műfaj egyik legremekebb darabja: a ragyogó mitológiai allegória Janus egyik legbensőségesebb és legtragikusabb, legjobban megszerkesztett költeménye. Az értelmezésnek itt is több síkja elképzelhető. Ha önreflexiv allegóriaként fogjuk fel, a vers alapja a következő: Janus költészete hazai környezetben olyan, mint az idő előtt kivirágzott mandulafa, mely pusztulásra ítéltetett; ha általánosabb értelmű létbölcseleti epigrammaként kezeljük (azaz gnómaként), akkor bármilyen kockázatos és tragikus végre ítélt vállalkozás, érzés kifejeződéseként is olvasható: „Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott, Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
