Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Grendel Lajos: A háló (regényrészlet)
A háló 9 angyalom. - Ez a papa kedvenc mondása. - Reggelire eszünk finom dobostortát. - Hát igen, ellenőr a piacon: krumpli, káposzta, zeller, miegymás. És rengeteg csokoládét eszik. Ha olykor elmennek a városba, az első dolga az, hogy a legközelebbi cukrászdában leülnek, és jól befagylaltoznak és besüteményeznek. No, most már érdemes továbbmenni, és lemegyünk a csatornához, és végigmegyünk az első, második, harmadik csatornán, és ott egy új városrészben kötünk ki. Itt megfordulunk, és jó nagy kerülővel hazafelé tartunk, de megállunk a posta melletti kugli bárban. Itt szerez némi pénzt a papuska, a Károly. Mert a mama szerint csak a Károly. Vagy elveszíti minden pénzét. Egyszer veszített, de ugyanebben a partiban vissza is nyerte, teljesen megfeledkezett rólam, én meg meguntam, nekivágtam a városnak, eltévedtem. Lassan besötétedett. Szerencsére fogtam egy taxit, húsz kilométer ide vagy oda, hazaértem. Attól kezdve nem engedett a városba az anyám, csak a környékre. A papus néhanapján nálunk aludt, ezt nagyvonalúan megengedte a mama. Tíz-tizenegy éves koráig rajongott az apjáért. Most tudomásul veszi, hogy létezik egy apa, mert apa nélkül nem jöhetett volna világra ő sem. Hát igen, ez egy kicsit bonyolultabb. Az idővel megváltoznak a dolgok - próbált meg kezdeményezni egy vitát Rudi. Rendes, hazajáró ember volt a Fazon, mígnem egy napon tökéletesen megváltozott. Előfordult, hogy nem jött haza. Máskor tizenkettőig aludt, de ha ébren volt, akkor is máshol járt az esze. Tizennégy év után a maradék emlék is úgy deformálódik, ahogy csak a fénykép tudná megóvni. Viszont fénykép alig van. Rudiék ráadásul Pozsony mellé költöztek, és legföljebb évente egyszer, a halottak napjára utazott haza, inkább bűntudatból, mint kötelességérzetből. Rudi tizennégy év után meg nem tudta mondani, hogy néhány napot, vagy fél életet töltöttek együtt Erikával. Alig várták, hogy megtörjön a nap sugara, hogy borítsa be ámnyal a rózsaligetet, fölébressze a tücskök és más éji bogarak rejtett hálóját, és Rudi már ott volt, és türelmetlen szívdobogása csak akkor enyhült, ha Erika kivált a sötétből, és odaült melléje a roskatag padra. Valahányszor megszólalt, mindig másként mutált a hangja, a laza semmitmondástól a dermesztőén fagyos, fenyegető hangsúlyokig, mintha a ház omlana össze. Persze, semmi olyan nem történt. A ház szilárdan állt, még a földrengés sem tudta volna összetörni, legföljebb jó alaposan megrázta. Erikának vaníliaszaga volt, mely Rudit elbűvölte és megnyugtatta. De úgy is mondhatná, hogy foglyul ejtette, mintha Erika illata lenne a fontos, és nem ő maga. Jóval később, már harmincéves korán túl egy vaníliaillatú hölgy karmai közé került, de most már nem csapta be a mákonyos illat. Sőt, kimondottan élvezte, hogy uralkodni tud az illatok fölött. De tizennégy éves korában taknyos volt még, vagyis őszinte, vagyis még nem járta át a tapasztalatokon edzett világ. Nemcsak a vaníliaillat, hanem a merész dekoltázsú blúz, meg minden, úgy, de úgy meg tudta bűvölni. Erika gondosan készült a naplementére. Valaha nagy becsben tartotta az apját, mígnem kiderült, hogy széltoló, holott szép számban voltak olyan nők is, akik szüzességet fogadtak volna a kedvéért, és tűzön-vízen át követték volna, egész a halálig. Rudi megfogadta, hogy nem szól közbe, ő a mamát ismerte a leginkább, és ez
