Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - YORICK - Móser Zoltán: Örök Yorick (tanulmány)
Örök Yorick 27 bein a Követek (1533) című festményéről valóságos detektívregény. Hogy került egy koponya a képre, hogyan venni észre azt, és vajon ki pingálta oda rejtélyes módon: a festő vagy valaki más? A két követ előtt a padlón egy hosszú anamorfózis látható. „Vannak, akik csak azért mennek el a Trafalgar térre, a National Gallerybe, hogy megkeressék azt a nézőpontot, ahonnan koponyává torzul.” Most a szép és izgalmas könyvből egy olyan, hosszabb részt idézek, amely megdobogtatta a szívemet. Ebben arról szól a szerző, hogy egy könyvhöz koponyákat kellett rajzolni különböző formában és megvilágításban. Igazgatta, körbe-körbe forgatta a rajzolandó tárgyat, írás közben vette észre, hogy „már másodszor írom le a szót, hogy tárgy, és többnyire így is gondolok rá. Csak nagy ritkán jut eszembe a megválaszolhatatlan kérdés, kihez is tartozhatott valaha, kinek volt a koponyája [...] a feje. [...] Idekívánkozhat egy érdekes irodalmi koponya is az Isteni színjáték Purgatóriumának a tizenkettedik énekéből (ha nem is a Babits-fordításban, hanem az eredetiben). A 25. sortól kezdődően mindegyik terzina strófa „V” (= „U”) betűvel, a 37.-től O betűvel és a 49.-től M betűvel kezdődik. Az akrosztichonban az OMO-t, mai szóval uomo-t, az embert lehet észrevenni („VOM” = „UOM”), vagyis a hiúság manifesztációját. Az OMO szó leírt, lerajzolt alakja pedig... nem más, mint maga az emberi koponya, a halálfej képe, amely a sorsot előrevetítve ott virít minden arcon: „»Gyöngyevesztett gyűrűk gödrei a szemnek; ki minden arcban azt olvassa: OMO, itt jól láthatja alakját az M-nek.«6 Az első évemet zártam a pesti bölcsészkaron, amikor a nyári szünetben az ezeroldalas Dante-összest néztem át lassan, jegyzetelve. A 776. oldalon lévő három sort vastagon aláhúztam, s hátul pedig ezt jegyeztem az oldalszám mellé: OMO. Azóta, négy évtized elteltével is majdnem mindig itt nyílik ki a könyvem, s kérvén kéri, hogy olvassam el most is azt a három sort, amely a Purgatórium 23. énekében található: »Göngyvesztett gyűrűk gödrei a szemnek; ki minden arcban azt olvassa: OMO, itt jól láthatta alakját az M-nek.« Magyarázatként Kardos Tibor jegyzetét idézem: »Az Omo (ember) szó a régiek szerint az arcon (a szem és az orr vonásaiban) tisztán olvasható.« Az az érzésem, hogy a portrék készítésekor - és ezért ennyi barázdált arc - elsősorban ez érdekelt: e három betű »kiolvasása«! Ezt véltem én felfedezni a ságvári nagyanyám arcán, de számos ismert és még több ismeretlen ember barázdált arcán is.” Ez kellemes meglepetés volt: ugyanazt gondolni ugyanarról, ám időben és távolságban messze egymástól. Messze? Közel egymástól.
