Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - IRODALMI SZEMLE - Markó Béla: Lepke a mozdulatlan kézen (esszé)
Lepke a mozdulatlan kézen 7 ugyanis a haiku-költőnek nem kell foglyul ejtenie a lepkét, hanem eggyé kell olvadnia a természettel, hogy mozdulatlan kezére szálljon, mint egy rózsabokorra. Az epigramma vagy aforizma a zárt, kemény európai igazság, míg a haiku a kertünket elárasztó esőcsepp, a háztetőre iszonyú súllyal ránehezedő hópehely világa. A szabadságé tulajdonképpen. Amit a különböző kultúrák természetesen különbözőképpen próbálnak megvalósítani, torz, perverz korokban például úgy, hogy üvegpalackba zárják a gyufaszálhajót, és észre sem veszik, hogy alkotóját megajándékozták a szabadság érzetével. Ezzel szemben a precíz mozdulatok, hajszálvékony rajzok és szilvavirág-dús haikuk kultúrája már eleve befelé indult el, megnyitotta a zárt teret és időt oly módon, hogy ülünk mozdulatlanul, tavaszi kertünket szemlélve, és közben végeérhetetlennek és csodálatosnak érezzük az utat, amelyen el sem indultunk. Az Istenbe — istenekbe - vagy egyszerűen a világba vetett hitnek európai ember számára is fontos kifejezője a haiku. Csuromfehér papír világít előttem az asztalon, és várok mozdulatlanul, hogy rászálljon egy lepke. Bukarest—Marosvásárhely, 2011. november 24-25.
