Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Alabán Ferenc: Sajátosságok és nemzeti identitás (tanulmány)
72 Alabán Ferenc zavarnak tekinthető-e az a fajta vélemény, amely elismeri, hogy léteznek ugyan kisebbségi magyar kiadók, szerkesztőségek, irodalmi intézmények és a köréjük csoportosuló alkotók (akiket elismer kisebbségi nemzeti - erdélyi magyar, szlovákiai magyar stb. - alkotóknak!), de a kisebbségi magyar nemzeti irodalmakról azt állítja, hogy nem léteznek. Az irodalmi fórumok, az alkotók és az irodalom ilyen mechanikusan merev kettéválasztása, azontúl, hogy logikai bukfencként hat, nem respektálja az alkotó, a mű, az irodalmi élet és az irodalmi tudat összetevőinek funkcióit és természetes hatásait sem. Az ilyen és hasonló vélekedések, a múltat figyelembe nem vevő egyoldalúságok és ignorációk forrásaként egyértelműen és bizonyítottan a kisebbségi problematika iránti érzéketlenség - vagy egyéb kimondatlan szándék - húzódik meg, amely a műalkotás genezisének alkotói és (esetleg) helyfüggőségét, az intézményesítettség fórumainak jelentőségét, valamint a történetiség és a hagyomány természetes elveit is tagadja. A közép-európai társadalmi és politikai változások következtében az utóbbi évtizedekben megváltozott az irodalom helyzete, szereptudata és identitása is. Megállapítható, hogy az irodalom, tágabb értelemben a kultúra, a politikai rendszerváltás után visszaszerezte a hosszú évtizedeken át nélkülözött autonómiáját, ugyanakkor nagyrészt elveszítette azt a közvetlen társadalmi, közéleti befolyását, amelyet függetlenségre törekvő és egyben kritikusi szerepet vállaló intézményként korábban magára vett. Az irodalom politikai szerepvállalása tulajdonképpen fokozatosan feleslegessé vált, mivel ezt a szerepet átvállalták a politikai pártok és intézményeik, s az irodalmi élet szereplőinek is általános meggyőződése lett, hogy - a politikai pluralizmus garanciái mellett - az irodalom visszavonulhat az alkotói lét közegébe, s a közügyeket átengedheti az arra hivatottaknak. Az évek teltével azonban az is bebizonyosodik, hogy a válságokkal szembenéző irodalom újabb közéleti szerepvállalásra kényszerül, mivel a közélet jelenünkben olyan eseményeket produkál, amelyeket maguk az írók sem hagyhatnak figyelmen kívül. A mindent elárasztó politika, az eluralkodó politikai ellenségeskedés, akárcsak a társadalmat irányító amatőrizmus és a közvélemény rendszeres manipulálása állásfoglalásra kell, hogy késztesse az írókat is, hogy számot vessenek ezekkel a negatív jelenségekkel, és elítéljék azokat, s szembeforduljanak velük. Az irodalom, a szellem emberei, mint a független értelmiség fontos alkotóelemei Közép-Európában is részei kell, hogy legyenek a közélet intellektuális stratégiájának és helytállásának. Az értelmiségieket éppen a kiküzdött és elért autonómia kötelezi arra (mint a médiavilág hatékony szereplőit), hogy fellépjenek minden olyan törekvés ellen, amelyek a kultúra értékeinek széles körű nyilvánosságát és tisztaságát, a haladást veszélyeztetik és károsítják. Külön szükséges kiemelni azokat a veszélyeket, amelyek a nacionalizmus, a gyűlölködés, az erőszak jegyében és felhasználásával a kárpát-medencei magyar nemzeti kisebbségekre nézve jelentenek vissza-visszatérő fenyegetést. Ennek a szerepnek a felvállalásával lehetnek az
