Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Ardamica Zorán: Posztmodern gerle? I. (tanulmány)
64 Ardamica Zorán nál (Engedjétek hozzám jönni a szavakat, 1977) az etnikum fennmaradásának feltétele a nyelv és a nyelvi kultúra megőrzése - ezért sem terjedtek el kisebbségben korábban a posztmodem nyelvszemléletek által meghatározott irányok ugyanakkor Sütőnél a világ a szavak révén vehető birtokba. Őrzi a tradíciót, s nem újraalkotója a nyelvnek, viszont a nyelv által meghatározott. Hasonlóan viszonyul a két irányzat a történelmi valósághoz is. Az egyik számára a világ- és önreflexió érdekében újraértelmezendő, helyenként újraírandó, nem átfogó és egyöntetű, a másiknak ugyanebből a célból stabil támasza, talaja. A nemzeti kontra globális, multinacionális már nem univerzális ellentét, hiszen a fekete esztétika vagy a posztkoloniális olvasatok horizontjában más értelmezést kapott, mint a korai posztmodem, a klasszikus modernségből kinövő művek esetében. A hagyományos, nemzeti érdekeltségű irodalom - a magyar különösen - elkötelezett, világos költői képviselete szereptudattal, szereptudatokkal bír; Németh Lászó, Illyés Gyula, Nagy László, Csoóri Sándor, Sütő András, Tamási Áron, Dobos László, Gál Sándor, Duba Gyula, Kányádi Sándor és mások szépirodalmi, valamint publicisztikai, szociográfiai művei, tanulmányai, esszéi bizonyítják ezt. Ez a rögtönzött lista természetesen a kánon tagoltságának megfelelő ideológiai, regionális, alkotásmódszertani, beszédmódbeli stb. szempontok szerint bővíthető vagy akár vitatható is. A képviseleti alapállások és célok nincsenek egymással teljes összhangban, főként ideológiai differenciáltság figyelhető meg, hiszen a szociális-baloldali eszmék képviselete éppúgy megtalálható a müvekben, mint a legtöbbször jobboldalinak tituláltaké. Paradigmarendezőként leginkább a történelmi, nemzeti, morális-társadalmi és bizonyos kollektív szempontok hasonló célú érvényesítése mutatkozik. A posztmodem első két hulláma az eszté- tista másodmodemség egyes tapasztalatai alapján inkább szabadulni próbál a képviseleti elvtől, s elsősorban a szöveg- és nyelvalkotás általi világ- és identitásteremtés, -értelmezés érdekli. Az sem feledhető azonban, hogy amennyiben elfogadjuk Bollobás Enikő vagy Paul Hoover véleményét, mely szerint például a beatköl- tők is a posztmodemhez sorolandók, igenis találkozni fogunk az elkötelezettség és a képviseletiség attitűdjével a müvekben, hiszen a lázadás és az underground is egy - a beatköltők esetében erőteljes - társadalmi ellenideológia. A harmadik hullám - ma még pontosan megítélhetetlen, merre is tart - viszont politikus, vagyis képviseleti. Mind a nemzeti, etnikai, vallási, mind pedig a nemi vagy a társadalmi kisebbségek, illetve valamilyen más platformon formálódó csoportok helyzetének és társadalmi szerepeinek, lehetőségeinek tematizálása - legyen az posztkoloniális, homoszexuális, feminista vagy éppen fekete pozíció - evidensen elkötelezett, bizonyos esetekben éppenséggel nemzeti, a globális, multinacionális világ kritikája a nemzeti védelmében. Visszanézve végül láthatóvá válik, hogy a posztmodem korántsem ideológiamentes. Értékelései szintén ideológiák mentén történnek: neokonzervatív (Newman, Hilton Kramer), újmarxista (Eagleton, Jameson) és radikálisabb (pl. feminizmus - Linda Hutcheon) irányokból. Nevezték már a tudás állpotának (Lyotard), az inflációs gazdaság irodalmának (Charles Newman), a késői kapitalizmus kulturális logikájának
