Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - IRODALMI SZEMLE - Pollágh Péter: Mint egy vagyonkát; Öregetek (versek)
POLLAGH PETER Mint egy vagyonkát Kit zavar, hogy van magán nap? Miért rak fekete ablakot a házra? A szemüvegemre gondolt, arra a gondos sötétre. Olyan mindegy. Azt is mondta: a fák az égig nőnek. Na persze, egyszerűen csak nyáron lejjebb megy az ég. Lejjebb megyek én is, a tengerszint alá temetnek el, a siratótiszt szalutál majd, elásnak a fóldgödörbe, mint egy vagyonkát. Hálatelt leszek, puha plüss, mindig az akartam lenni, csonttalan, lassan kopó, akihez bújni kell. Öregelek Végigmegyek tetőtől a talpig. Nyugítom magam. Megszámolom a ráncaim. Rongyos ránckönyv. Előveszem, mint egy keresztet kell, s belevésem, karcolom az újat. Öregelek. Fölemelem két karom, keresztet játszom. Elképzelem, ahogy megácsolnak, aztán földbe szúrnak, és rám szögeinek valakit. Talán az uramat. Összevernek minket. Másfél óránként felkelek, hogy beszedjek egy csillapítót. Tetőtől talpig ősz vagyok. Csak a csillagok látnak át rajtam.
