Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - SZEMLE - Gaucsík István: Főhatalomváltás Pozsonyban (Filep Tamás Gusztáv monográfiájáról)
SZEMLE elit 1918 előtti „közéletisége”. Legjobb példái ennek a kutatói stratégiának A hagyományfelemelt tőre című, 2003-as kötetében szereplő tanulmányok. Filep Tamás Gusztáv az említett kötetben hívta fel a figyelmet az önreflexió szükségességére: „...fehér foltokat emlegettem; voltaképpen nem ezek léte okozza a legnagyobb gondot - e hiányok módszeres, aprólékos munkával betölthetők volnának, ha föl lehetne kelteni a fiatalabb kutatók érdeklődését e kérdések iránt —, hanem az, hogy a meglévő ismeretek felduzzadnak, kitöltik az üres tereket, és ezzel hamis értelmezési lehetőséget kínálnak föl.” Egyébként tájainkon, ahogy Jirí Staif cseh történész egy helyen fogalmazott, a konceptuális önreflexió, ha úgy tetszik, a társadalom- történet újragondolása, igencsak késik. Nos, az üres tereknek ez a Filep által megfogalmazott, már-már kozmológiai képe nemcsak a magyar (kisebb- ségjtörténetírásra, hanem a szlovákra is igaz. (A magyar történetírás kifejezést tudatosan használtam, mert a már szórványosan előforduló szlovákiai magyar történettudománnyal kapcsolatban megjelenő szirénhangokat nem tartom reálisaknak.) A diffúz üres terekben, hasonlóan a kozmikus gáz- és porködökhöz, melyek szétszórtak és szabálytalanok, a kanonizált értelmezések is kiegyensúlyozatlanok. A szlovák történeti kánonban két ilyen területet látok. Az 1918-as hatalomváltás előtti magyarországi, egyes szlovák történészek igyekezetét méltányolva, mégiscsak elhanyagolt kontextust, és a marginálisan kezelt (cseh)szlo- vákiai magyar kisebbségi témákat. Ez az állapot az 1989-et követő és szinte újraismétlődő paradigmaváltások ellenére továbbra is fennmaradt, hiszen a szlovák történeti munkákban - legfő-képpen 1993 után - a szlovák nemzeti tematikák előtérbe kerülése és a marxista kánonnal való kiegyezés szintén kimutat-ható (vö. Kováč, Dušan: Zamyslenie sa nad slovenskou historiografiou deväťdesiatych rokov. Československá historická ročenka, 2003, 230). Ezenkívül a korlátozott recepcióra, a kánonra és annak rögzült határaira is gondolok, és sajnos, tapasztalható az egymás melletti elírás és az olvasottság hiánya is. Ezek a kánon fündámentumait csak tovább erősítik. Ez a sarkítottnak tűnő megfogalmazás azonban nem jelenti azt, hogy számos szlovák és közös szlovák-magyar projekt eredményeit nem tudatosítom, gondoljunk csak az Agentúra Pacis Po- sonium folyamatosan építkező kutatásaira és az örvendetesen gyarapodó Pozsony város történetei sorozatra (lásd http://www.agenturapacisposonium.sk/ web/kiadvanyok.html). Az üres terek létezésére éppen Pozsony története lehetne a legjobb példa, főképpen a 19. és a 20. századot illetően. Ezzel kapcsolatban jelenleg, és már több éve, egy komoly technikai-kutatási akadályról kell szólni, Pozsony Főváros Levéltárának áldatlan helyzetéről, amely gyakorlatilag mind a rövid, mind a hosszú távú várostörténeti kutatásokat ellehetetleníti. Azonban essék szó a kötet szerkezeti felépítéséről és a súlypontokról. A szerző a 2007-es A humanista vok- sa című tanulmányfüzérének Pozsony- nyal foglalkozó írásai után a pozsonyi hatalomváltás és politikai átrendeződés 1918 és 1920 közötti mélystruktúráinak szenteli figyelmét. Fő forrását az
