Irodalmi Szemle, 2012

2012/12 - IRODALOM,TÖRTÉNET - Szitár Katalin: Krúdy lírai prózájának értelmezéséhez II. (tanulmány)

80

Szitár Katalin

11 A novellatörténet ilyetén felépítése látványosan megfelel annak, amit talán a műfaj logikájának mondhatnánk. Két találkozás alkotja a két szegmenst, a második kísérlet sem új szituációt nem teremt, sem az előzőt (múltbelit) nem állítja vissza. Igor Szmirnovnak - a novellacselekmény logiko-szemantikai viszonyaira vonatkozó - elemzése szerint a novellára jellemző akció „nem ismétlődhet meg egy és ugyanazon szereplő által más-más eredménnyel” (Szmimov, Igor: A rövidség értelme. In A regény és a trópusok. Tanulmányok. A második veszprémi regénykollokvium. Pannon Egyetem, Magyar Irodalomtudományi Tanszék, 2005. szeptember 29. - október I. Szerk.: Kovács Árpád. Argumentum, Budapest, 2007, 423. (Ford.: Szitár Katalin)

12 Választás a novellában nem is lehetséges, legalábbis a műfaj szabályai ezt kizárják: „Abban a világban, amelyben (ahogyan meghatároztuk) a negatív idő uralkodik, lehetetlenség bármit is létrehozni, s az egyszer már létrejött helyzetet nem lehet visszafordítani. Sem a kreációnak, sem a dekreációnak nincs helye ebben a műfajban.” (Uo.)

13 Metonímia ez is: Lenke tündöklő múltjának, „bálkirálynői” életének — utolsó és egyetlen - darabja.

14 Krúdy Gyula: Szindbád útja a halóinál. In Uő: Szindbád. Összegyűjtötte és szerkesztette, az utószót és a bibliográfiát írta: Kozocsa Sándor. Szépirodalmi, Budapest, 1985, 58.

15 Később nemcsak Szindbád, hanem Lenke is elhagyja a szakrális tájat, Lenke egyik levele ezt tudatja: „Lenke még él, dolgát pontosan végzi a postán, de a régi templom felé már nem sétál” (42.). Mivel mindketten eltávolodtak az élet szakrális központjából, új találkozásra van szükség.

16 A prózanyelvi textus ilyetén működésmódjából származtatjuk azt a jelenséget is, melyet Gintli Tibor ellentmondásként írt le a Krúdy-prózát értelmezve: „A név Krúdy prózájában identitást teremtő és identitást megkérdőjelező erővel rendelkezik. A név valamilyen értelemben szavatol az Én, a személyiség azonosságáért” (Gintli Tibor: ,, Valaki van, aki nincs", i. m„ 83.). A névnek ez a kettős - egyszerre identitásképző és -romboló - szerepe minden valószínűség szerint jel mivolta és utalásának szövegbeli átalakulása együttes következménye. Amennyiben ugyanis referenciális utalását vesszük alapul, nem tudjuk elválasztani a(z akár fiktív) személytől. Krúdynál viszont láthatólag a név önreferenciális és szöveggeneráló természete működik erősebben, olyannyira, hogy ajelölt „én”-től függetlenné válik.

17 A név fontosságát, sőt poétikai jelentésalkotó szerepét Krúdy prózaírásában Kovalovszky Miklós hangsúlyozta, sőt megkülönböztető jegynek tartotta ezt, „névfetisizmusnak” is nevezte: „De Krúdy a névvarázsnak is rabja, íróink közt talán leginkább” (Kovalovszky Miklós: Krúdy és a nevek. Az élet álom. In memoriam Krúdy Gyula. Válogatta, szerkesztette és összeállította: Fábri Anna. Nap Kiadó, Budapest, 2003, 211. [210-212.]. Krúdynál - legalábbis ez esetben - úgy határozhatnánk meg ezt a fontosságot, hogy a név narratív tematizá- ció alapját képezi. Hangalakjának elbeszélői kifejtése során megjelenéshez jut a benne - mint egyedi, nem bárkire vonatkoztatható jelben - sűrűsödő személytörténet.

18 Szindbád útja a halálnál, 57.

19 Krúdy elbeszélő-művészetének kötődése az Ezeregyéjszaka meséihez más regény- és novellahősei alakjaiban is megjelenik, s ugyancsak elbeszélő aktivitásuk révén ragadható meg. A Palotai álmok Szekszti Juditjának elődjeként Kelemen Zoltán Seherezádét jelöli meg (1. Kelemen Zoltán: Történelmi emlékezet és mitikus történet Krúdy Gyula műveiben. Argumentum, Budapest, 2005, 37.). Ugyancsak Kelemen Zoltán veti fel a Szindbád-féle utazások archetipikus mintáját. Értelmezésének keretét az assmanni kulturálisem- lékezet-koncepció adja, melynek Krúdy műveire való alkalmazása azt eredményezi, hogy az emlékezeti munka itt is egyfajta szemiózist hajt végre, s végső soron mitologikus világot/világértelmezést hoz létre. Az emlékezés értelmezése ebbe a keretbe illeszkedik, s produktívnak bizonyul a szövegértelmezés szempontjából is. Eszerint az utazás cselekvését a Szindbádhmx szakrális tevékenységnek kell tekintenünk, mivel Szindbád számára az utazás a bűnmegváltássa\ egyenértékű: „.. .az utazás nem pusztán a lét megújításának a lehetőségét adja (talán ezért élt még Szindbád »több mint háromszáz évet«), hanem a bűnök elhagyásának, az ártatlanság misztikus megújításának az esélyét is” (uo., 47.). Indoklása szerint „Az emlékezés helyei szent helyek” (uo., 49.), melyeket épp a visszatérés eseménye ruház fel szakrális/rituális jelentőséggel, azaz a profán életeseményeket az emlékező tevékenység szakrális történésekké alakítja át. E tekintetben jelentőséggel bírhat a novellában, hogy Szindbád „egy régi templom mögött” csókolta meg Lenkét, „ahonnan a ködbe borult temető látszott ámyékszerű kőoszlopaival” - azaz: ahol az ősök emlékhelye volt. A hely, ahol Szindbád és Lenke találkozásai zajlottak, tehát kétszeresen is szent. Szindbád később elhagyja ezt a vidéket, s Lenke levele is azt tudatja vele, hogy „Lenke még él, dolgát pontosan végzi a postán, de a régi templom felé már nem sétál” (42.). Nemcsak Szindbád távolodott el tehát az élet szakrális központjától, hanem Lenke is, ezért van szükség új találkozásra.