Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Egy álfilozófus vallomásai 3. (regényrészlet)
30 Duba Gyula lyeseltem vagy kifogásokat tettem, s ő elfogadta és nagyra értékelte megjegyzéseimet. Engem pedig megragadott és lelkesedéssel töltött el gondolati rendszere, amit kreatikának nevezett. Érintkezésünk éppen akkor szakadt meg szükségszerűen, amikor beszélgetéseink kiteljesedhettek volna. Munkámat olvasva a történet más okból is megérintett: valamiféle mítoszteremtésnek éreztem. A múlt olyan megidézésének véltem, amely ma szinte hihetetlennek tűnik fel! Mintha mai valóságunkból elfogytak volna, annak hiteles alapjai. S amikor ennek okát kutattam, arra döbbentem rá, hogy az idő teszi mintegy valóságfelettiekké őket! Felidéztem magamban az emberiség nagy mítoszait, az ógörög és a római istenek történeteit, az Edda-mítoszokat és az ógermán, az egyiptomi és ószövetségi történeteket, Csaba királyfit és a Kalevalát, s más egyéb, a történelmi idő mélyén játszódó drámát és tragédiát. S egyszerre kényelmetlenül éreztem magam. Mi köze lehet ezekhez egy mai Garam menti okoskodónak? Hogy jön ahhoz a kocafilozófus, hogy a sorsát, csetléseit-botlásait a mítoszok rokonságának érezze?! Aztán így gondolkoztam: de hol vannak és milyenek a mai, a korunkbeli mítoszok? Matild története is eszembe jutott, a legegyszerűbb ember élete. Mindennapi történetek, melyeket korunk embere megélt, s amelyek talán nem kevésbé valószínűtlenek, mint az egykori istentörténetek, de a világ nem szerez tudomást róluk! S ha mégis hallana felőlük, legyint, és elfelejti őket... Sztyeblin-Kamenszkij orosz tudósnak A mítosz című esszéjében olvastam, hogy - állítása szerint - „a mítoszt abban a korban, amikor keletkezett, valóságként élték meg”. A kutató áttekinti a mítoszmagyarázatok történetét, az elméletek történelmi fejlődését, és olyan következtetésre jut, hogy ezek azért nem merítették ki a fogalmat s nem lettek mélyértelműek, mert a mítoszt fikciónak, alkotásnak, jelnek vagy üzenetnek vélték. S értelmét nem úgy fogták fel, hogy a mítoszteremtés korában a csodálatos és lehetetlennek tűnő történetek élő valóságként szerepeltek. Tehát az emberek - a népek - megélték és átérezték őket! Sztyeblin-Kamenszkij elméletét nem célom ismertetni, hosszú lenne s nincs is rá szükségem. Azért említem mégis, mert a mai, a modern mítoszok keresésében arra összpontosítanak, hogy a mítoszt „megélik”, „megélhetik” az emberek, a népek. Ami azt jelentheti, hogy bizonyos időtávlatból számos drámai sors, tragikus léttörténet mitikus méretűvé válhat. S miután nemzedékem „gyanútlan gondolkodásával” foglalkozom, talán megtehetem, hogy hasonló „magántermészetű mítoszelmélet” értelmében írjam vallomásaimat. Persze, ilyen gondolati megközelítés jegyében akár „minden bokorban” mítosz teremhetne, de ez sem kell, hogy baj legyen. Az elméletek értelmében a mítosz spirituális tett, műalkotás is lehet. 5 Rokoni összejövetelen találkozom tehát Pozsonyi professzorral. Meghökkentett a meghívás, bár nem ért váratlanul, hiszen tudtam már róla, mégis szorongást keltett bennem. Szembe kellett néznem a ténnyel, hogy viszontlátom őt. Olyan helyzetben találkozunk, amely mindkettőnk számára drámai lehet, s talán megsejtet valamit, amiről
