Irodalmi Szemle, 2012

2012/12 - IRODALMI SZEMLE - Grendel Lajos: Az utolsó reggelen (regényrészlet)

Az utolsó reggelen

19

salgóban villanyt kellett gyújtani, de a hét égő közül öt nem égett. Mégsem olyan remek ez a szálloda. Ráadásul hideg is volt - meg is jegyezte Noszlopy halkan, de olyan halkan, hogy az nem ért el Szmirnov füléhez.- Nagyszerű lesz! — suttogta.

De a társalgó nemcsak hideg volt, hanem itt-ott penészcsíkok voltak a falain, legalábbis Noszlopy úgy látta.- És mostanában mit csinálsz? - kérdezte Szmirnov, akit nem zavart sem a hideg, sem a penészes falak.- Semmit - vallotta be Noszlopy. - Elment a vonat, és nem jön új.

Szmirnov megcsóválta a fejét.- Éhezel? - kérdezte határozott komolysággal.- Tessék? - kérdezte megütődve Noszlopy. - Még mit nem!- Elnézést, nem akarok tolakodó lenni. De bizonyára van valami trükköd, amivel kitolsz a világgal?- Úgy van - mondta gúnyosan Noszlopy. - Úgy hívják, hogy a semmi. Nálunk viszonylag még meg lehet élni a semmiből. De már nem soká.

Szmimovot tényleg érdekelte a legközelebbi hozzátartozók múltja, de nem annyira, hogy megégesse magát a tűzzel. Csodálkozott is, meg nem is. Az ö közege biztonságot nyújtott, teljesen másképpen élt, mint Noszlopy. Nem hagyta békén a dolog, de mint aki figyelmesen a kerti vakondot figyeli, és csodálkozik, hogy így is lehet élni.- És azelőtt? Azelőtt mit csináltál?

Nem akarta, hogy gúnyosra sikeredjenek a szavai, mégis, talán a helyzet hozta, hogy egy kicsit bántottak.-Azelőtt sem csináltam semmit. Egy könyvkiadót indítottam, de nem törődtem vele, úgyhogy szépen csődbe ment. Viszont sokat jártam a mezőt és erdőt, lassan minden virágot megismertem. Néha szép lányokkal találkoztam, akik mind feleségül akartak jönni hozzám. Láttam zöld gerlét és piros mókust. Megszagoltam az erdei fákat, és az illatuk olyan volt, mint a lekvár ezer íze. Sokat jártam fürödni, és a víz szaga kókuszdió és kacsasült szaga volt. Amint látod, éltem, mint Marci Hevesen. És most is élnék, ha nem fáradtam volna bele.

De Szmirnov arcán egy soványka mosoly sem jelent meg. Olyan volt, mint egy tanító bácsi, ha kétszer olyan szigorúnak mutatkozik, mint amilyen valójában. Noszlopy még meg is sajnálta.- Az azelőtt soha nem jön vissza. Azt akkor kellett volna elkapni.