Irodalmi Szemle, 2012

2012/12 - IRODALMI SZEMLE - Grendel Lajos: Az utolsó reggelen (regényrészlet)

16

Grendel Lajos

— Ó, én hirtelen haragú vagyok.

— Tgen? Ez mégiscsak egy új fejlemény - mondta Noszlopy, és mindjárt meg is bánta.

De Szmirnov komoly maradt, hiába, ezektől az oroszoktól mindig van mit tanulni, például, ha nevetnek, nem biztos, hogy azon, amin egy normális ember nevetni szokott, gondolta Noszlopy. Máskor meg sírnak, amikor a legkisebb okuk sem volna sírni. Noszlopy udvarias volt, és inkább hallgatott. De egyszer csak, mintha forgószél kerekedett volna, és elűzte a komor, alacsonyan szálló felhőket Szmirnov arcáról.

— Tudod, eleinte furcsa embernek találtam.

— Például nem úgy öltözködött, mint te - súgta némi gonoszsággal Noszlopy.

— Nem erre gondoltam — mondta. - Felőlem úgy öltözködik, ahogyan akar. Minálunk sokkal szegényebbek is vannak. Fogalmad sincs róla, hogy mekkora szegénység van minálunk.

No, mit fog kitalálni, gondolta Noszlopy, és meglehetősen nyeregben érezte magát.

— Hát, például, a Takács... Mondja, jó ember ez, vagy rossz ember. Én még nem tudom eldönteni.

— Még nem gondolkoztam rajta. Ráadásul a pálinka kihozza a rosszat az emberből.

— És Pityu jó ember-e, vagy pedig rossz ember?

— Ezt sem tudom megmondani - sértődött meg Noszlopy.

— Te nem is gondolkodsz - csapott le rá Szmirnov. - Felőled minden mindegy. Az öreg börtönben ült, a fia agyvérzést kapott. Ejnye, ejnye... Csak nem fatalista vagy, kedves nagybácsi?

De Noszlopy most másra figyelt. Egy másodpercre lebénult. Az arca bal felén Szmirnovnak egy anyajegy éktelenkedett, és a szoba sötétjében ezt nem látta. Ha az arcod bal felén anyajegy mutatkozik, akkor igencsak figyelj oda, mert az illető ravaszkodik. Ezért az előbbi kérdésre azt felelte:

— Fatális a te orosz öregapád.

Aztán nevettek mind a ketten.

— Manapság minden másképpen van - mondta Szmirnov. - Ha lekésed egyszer a vonatot, örök időkre szegény maradsz.

Szmirnov már másutt járt, tudja a fene, hogy merre. Noszlopynak nem kellett együtt vacsoráznia a többiekkel, de kettesben egész más volt, mintha egyedül enne az ember. Szmirnov és ő! Mintha egymás tükörképei volnának. Sokkal kényelmesebb. Noszlopy úgy érezte, megengedheti magának azt a luxust, hogy a levest követően böfögjön, és az arcpirulást sem szégyellte, elvégre elérte azt az életkort, amikor már bordóvörösbe játszik az arca, pedig egy hónapig nem is volt részeg. Marhahúst javasolt Szmirnovnak. Vacsorára csakis marhahúst kell enni, méghozzá, méghozzá vöröset, mert az friss, mint a tízperces tejföl. A szakácsnőt meg kell mozgatni, mert az itteni szakácsnők lusták és melankóliásak. És valóban, a marhahús