Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Kránicz Gábor: Saulfordulás (tanulmány Mészöly Miklós Saulus című regényéről)
Sault'ordulás 81 eldobjon, aki a vétkest vádolja). Saulus a törvény által megalkotott istenképe alapján tényként kezeli, hogy a vétkező Jojádát halálra zúzta a torony. Jojádá azonban megmenekül, ami egyértelműen arra utal, hogy Isten akarata nem esik egybe a Törvény akaratával, s így az azt képviselni hivatott földi végrehajtó hatalommal sem. Az anyajuh keresése közben megvakuló pásztorról szóló parabola szintén összetüggésbe hozható az ószövetségi Saul-tradíció egyik történetével: amikor a leendő király apja szamarait keresi (lSám 9,1-27 és 10,1-16). Az állatok keresése közben Saulnak egészen addig fogalma sincsen arról, hogy egy példázat főszereplőjévé vált, amíg el nem megy a látó házába, aki elmagyarázza neki ennek értelmét, miszerint a szamarak megkerültek, mert már az egész ország az övé lett (lSám 9, 20). A látó azonban a szamarak helyének fellelési helyére is utal: „...két emberrel fogsz találkozni Ráhel sírjánál Benjámin határában, Celcah mellett, akik ezt mondják nektek: Megkerültek a szamarak” (lSám 10,2). Az anyajuh szó azonban átkódolja a kínálkozó bibliai pretextusokat, mivel a Ráhel néven keresztül Jákob egyik- általa legjobban szeretett - feleségét idézi fel, aki Benjámin születésekor halt meg. Miután Saulus Benjámin törzséből származik, különösen hangsúlyosan jelenik meg a szövegben a vak koldus mondata: „Anyajuh nélkül te nem lennél árva?” (87.). Az ószövetségi történet végállomása Ráhel sírja, akinek neve azt jelenti, hogy anyajuh, amit ezt követően Saul prófétai révülete követ, amelyben „más emberré” válik (lSám 10,9 10). Útjának végén az ószövetségi Saul szintén megvakul. Ezen a ponton találkozik Saul és Saulus története Mészölynél, melyek között az anyajuhot kereső pásztor parabolája közvetít. Saulusnak az Istefánossal folytatott beszélgetéskor elmondott története a szeretet parabolája. így jelenik meg ez Jézusnak az elveszett juhról szóló példázatában, valamint a jó pásztorról szóló kijelentésében (Jn 10,14), és ezek ószövetségi előképében, a 23. zsoltárban. Istefános értelmezésében a pásztor csak akkor találja meg az anyajuhot, amikor megvakul. A parabolának éppen ez az a váratlan eleme, amit Saulus képtelen saját vonatkoztatási rendszerében megérteni. Mészöly regényében ezért a fordulatot nem Saul Pállá válása jelenti, hanem vakságának felismerése és elfogadása, ami abban fejeződik ki, hogy a regény végén azonosulni tud az anyajuh keresése közben megvakuló pásztorral. A vakság, amiről azonban mindhárom esetben szó van, sokkal inkább tekinthető a kereséssel és a keresés céljával való eksztatikus azonosulásnak, mint tényleges vakságnak. A kereső személy kutatásának tárgyával azonosul, míg az üldöző azzal, aminek következtében cselekvését végrehajtja. A keresztényeket üldöző Saulus magatartása a Törvény által igazolhatóvá válik önmagával, a világgal és mindenekelőtt saját ószövetségi típusával szemben. A vak pásztor viszont keresésének tárgyával azonosul, amely már nem igazolja, hanem azonosítja őt. Ebbe a kontextusba illenek be Jézus parabolái az elveszettekről, melyek célja, hogy bemutassák, hogy az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet (Lk 19,10). A parabola megértése tehát Saulus számára szükségszerűvé teszi az őt igazolni hivatott nor
