Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Száz Pál: Elsüllyedt magyar drámák. -I.A szöveg, mint alibi 1. (tanulmány Szegedi Lőrinc Theophania)
Elsüllyedt magyar drámák 63 A darabban archctipikus családi szituációk jelennek meg. Az anyasors nehézségei, a kamaszlázadás szabadságvágya és kritikussága, a családi viszonyok kegyetlensége, az apa mintegy mellékes jelenléte, az elvárásoknak való megfelelés és meg nem felelés motívumai jó kiindulópontnak ígérkeznek a pszichologizáló olvasat számára. De nem elégségesek. A figurák túlságosan kétdimenziósak, a dráma alapkövetelménye (Bécsy Tamás meghatározása szerint), hogy most változó viszonyredszereket látunk, alig teljesül. A harmadik dimenzió megteremtése tulajdonképpen az inszcenátorok feladata kell, hogy legyen. A darab viszonyrendszerbeli statikussága viszont teljes mértékben ellensúlyozható a kapcsolatok több nézöpontbóli megmutatásával, a karakterek alaposabb, részletesebb kidolgozásával. A legkomplexebb karakternek Éva mutatkozik, a bűntudatával élő és élni képtelen asszony, aki igyekszik egyben tartani a családot. A szöveg drámai potenciálját Kain és Éva dialógusai adják, hiszen itt a legerőteljesebb a konfliktus. A cselekmény alappillére az anya-fiú kapcsolat. A külső konfliktus hordozója Kain, a belső konfliktusé pedig Éva - a pszichologizáló olvasatnak erre kellene összpontosítania, minden egyéb szövegrész ezt támogatja, árnyalja (így bátran meghúzható). A mélystruktúra II. - Mítosz és rítus A mélystruktúra megteremtésének másik lehetséges módja a darab vallásosságának kihasználása. A bibliai mítosz használata felveti a bibliai exegézis, mítoszolvasás, sőt mítoszkorrekció lehetőségét a dráma értelmezésében. A darab a - hiányzó, megidézett - bűnbeeséssel kezdődik; Éva nyitómonológja, sirámai és bűntudata ad keretet a mítosznak, mely ez esetben előtörténetként funkcionál. A kísértés-bünbeesés-büntetés nemcsak megidéződik, hanem újrajátszódik Éva tudatában. Ez a monológ tartalmazza a darab elvi alapjait — a tulajdonképpeni keresztény üdvtörténetet. A szöveg talapzata ugyanúgy kulcsfontosságú, mint a hiányzó fej. A nyitómonológ és a teofánia aktusa (IV. felvonás) között családi drámát látunk, az áldozathozatal köré bonyolítva - a teologikus kezdet és vég az ember, az első család életét mutatja, a profánumot, amelyből az áldozat képviselte szakralitás felé törnek (a konfliktusforrás Kain ellentétes szándéka). Ezekben a szövegrészekben a mítosz, a teológia nem közvetlenül vetődik fel, nem módosul, nem bővül újabb információkkal, de utalások, (a nyitómonológra való) visszacsatolások sorozataként folyamatosan jelen van. Éva monológja tudatmonológként is kezelhető, hiszen saját szemszögéből mondja el a mítoszt, felvetődik a vég kérdése, a megígért megváltó eljövetelével lezáruló üdvtörténet, az eszkatológia. És magának a darabnak az alapkonfliktusa, Kain. Éva hosszú monológja egyetlen sirám, vagy inkább sóhaj, hiszen amint a tőle eredő bűnbeesés kozmikus megoldása megnyugtatná („Annak okáért távul legyen innét minden bú, bánat és keserűség, megelégedtem én az édes Jézus igíretivel...”) hirtelen átcsúszik az emberi időbe, a jelenbe, és Kain miatt kezd bánkódni: „Kain [...] játszik az kígyóval szüntelen, Istennek minden tiszteletit sem adnája egy glóbison. Oh, felséges Isten, mely nagy keserűség az gonosz és engedetlen fiú kik az ő atyjokat keserüségvel és siralommal megfojtják; minden kemény mérges kígyónál keservesb ezeknek marások. [...] Ezt vélem vala először az kígyónak megrontójának, megemésztőjének és megenhí- tőjének, de minden rcménség hiába lön; nagy kedvesen mostan az átkozott gyermek az
