Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - KÍVÜL BENT - Csicsay Alajos: Kétszáz éves dominanciaharcok Európa közepén IV. (tanulmány)
Kétszáz éves dominanciaharcok Európa közepén 47 gadni egymás másságát, sőt ennek ellenére tisztelni, tán még szeretni is képesek egymást, azok pedig, akik távol élnek egymástól, pusztán eltérő nemzetiségük okán nemcsak hogy képtelenek erre, hanem ellenszenv, mi több, még gyűlölet is felgyülemlik bennük néha azok iránt, akikről pedig szinte semmit sem tudnak? Ennek részben Kovács Endre, mint író és történész próbál meg bennünket nyomára vezetni, másrészt pedig a humánetológusok, akiknek a kutatási eredményeik még ma sem hatják át a közgondolkodást, ám csakhamar eljön az idő, amikor már elkerülhetetlen lesz azokat beépíteni a történelemszemléletünkbe. Diákkoromban szerencsém volt olyan személyekkel is találkozni, akiket Kovács, a Korszala’áltás című könyvében megemlít, sőt részletesen is bemutat, mint például volt tanárát, Orbán Gábort, másoknak pedig a nevét is elhallgatja, de aki egy kicsit is jártas a szlovákiai magyarok történetében (lám, nemcsak irodalmunk létezése kétségtelen, hanem a történelmünké is), alakjaira óhatatlanul ráismer. Azért is kedves könyv számomra a Korszakváltás, mert nem csupán műfaji besorolása révén tartozik a szépirodalom kategóriájába, hanem - említettem már - élvezetes stílusa okán is. ítéleteink furcsaságai miatt érdemes megjegyezni, hogy Nemeskürty István sosem nevezi magát történésznek, viszont ha Kovács Endre az 1950-es években az irók közé próbált volna besorakozni, aligha kap történészi állást a Magyar Tudományos Akadémiánál, Kossuth-díjat pedig pláne nem. Nagyra becsülendő tette, ahogy bebizonyítja, hányféle módja lehet a társadalmi problémák feltárásának és az emberábrázolásnak. Meg azt is, hogy hányféle műfaj alkalmas ezekre. Munkásságában egyetlen olyan mozzanatra sem lelhetünk, amely arra utalna, hogy a maga tudásának fontosságát hangsúlyozná, és mondanivalóját sem ködösíti tudományos szakkifejezésekkel. S még történelmi munkáiban sem mellőzi, amit Ungvári Tamás hatodik érzéknek nevez, az esztétikumot. Hogy szándékosan teszi-e ezt Kovács, vagy írói alkata készteti rá, szinte mindegy. A lényeg, hogy minden munkáját áthatja. Pozsony bemutatását könyvében 1914-gyel kezdi, amikor családja a városba költözött, méghozzá nem valamelyik polgári negyedbe, hanem a legszegényebbek közé, a Gyár utcába. Ekkor ő hároméves volt. Nyilvánvaló, hogy legnagyobb nyomot életében az iskolás évei hagytak. Családja evangélikus lévén, természetes, hogy édesanyja, akihez - talán azért is, mert egyedül nevelte fel őt és a testvéreit - igen szoros szálak fűzték, az elemi iskola befejezése után a nagyhírű evangélikus líceumba íratta be. Erről azt írja Kovács, hogy „a líceum nyolc osztálya az eljövendő úri réteg utánpótlását volt hivatva szolgálni” {Korszalcváltáis, i. m., 35.), amiért neki magának oly sok megaláztatásban kellett részesülnie. A cseh csapatok 1918 végével vonultak be Pozsonyba. Emlékezhetünk rá, maga T. G. Masaryk beszéli ki A világforradalom című munkájában, a szlovákokat végül is katonai erő fítogtatásával kellett rábírni, hogy nyugodjanak bele, nincs más lehetőségük, mint a csehekkel való közös állam létrehozása. Ezért foglalta el a várost, sőt az egész majdani Szlovákiát a cseh haderő. Addig a város lakossága há
