Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - KÍVÜL BENT - Tóth László: Kívül bent, avagy Régi-új s újabb futamok (hollétről, irodalomról, halálról, irracionalitásról) (naplójegyzetek)
Kívül bent, avagy Régi-új s újabb futamok.... 31 munkának: sikeres műtét esetén írni fogok róla, ami akár annak bizonyítéka is lehet, hogy ha az ember számol is a [váratlan] halállal, akkor is arra gondol, mit fog tenni rögtön az után.) Szóval, az említendő két könyv: Marcus Aurelius Elmélkedései és Mészöly Miklós Műhelynaplókjának nemrégi gyűjteményes kiadása (ennek alternatívája Márai bármelyik naplókötete volt). Vajon jelent-e ez valamit? Vajon nem mond- e ez el többet rólam, mint ami az orvosaim kezétől - megannyi gondos vizsgálat után - a kórlapomra került? (Pozsony, ružinovi kórház, mellkasi sebészet, 070511) Érték, értelmezés Valamely irodalmi művet - verset, kisprózát, regényt stb. - mindig egyetlen személyes és nemzedéki tapasztalat felől olvasunk s minősítünk. Miközben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ugyanazon irodalmi mű mindig a személyes tapasztalatok sokaságával s potenciálisan legalább négy-öt nemzedék élettapasztalatával szembesül, s valamennyi irányból esetleg egymással homlokegyenest ellenkező módon - egyszerre minősíthető. S ami az egyik oldalról elvetendő- nek, kifogásolhatónak látszott, s joggal, ugyanilyen joggal vághat egybe más személyes és nemzedéki tapasztalatokkal, esetleg megerősítve, tovább is építve azokat. A befogadásesztétikák alapvetése: olvasó nélkül legföljebb csak szöveg van, puszta szövegtárgy, a műhöz, ahhoz, hogy létre jöjjön, befogadó kell, értelmező, értelmezés. Vagyis a szövegnek, művészi értéknek társszerzőre, az olvasás, értelmezés társzerzővé tevésére van szüksége ahhoz, hogy a mű egyáltalán létrejöjjön. Az értelmező az, aki bevégzi - mindig az adott pillanatban és térben - a szóban forgó műalkotást. Ahogy Szegedy-Maszák Mihály mondja: „A művészi érték nem alkotói szándékra vezethető vissza, hanem a befogadás során válik érzékelhetővé” („Szcijhagyomány és irodalom: kapcsolat vagy> ellentét”). Ebből kiindulva viszont világos (lehet), hogy egyugyanazon szöveg más-más műalkotásként jelenik (jelenhet) meg minden egyes értelmező olvasó számára. Éppen ezért lehetséges, hogy értelmező és értelmező ugyanazon szövegről szólva nem is érti egymás szavát, mert mindketten más-más műről nyilatkoznak meg. Ilyenképpen: A számára Z mű érvénytelennek is bizonyulhat, mert más közelítést igényel, mint ahonnan s ahogyan A elindul felé; B számára viszont Z mű új távlatokat is nyithat, mert megtalálta magában a megfelelő kulcsot hozzá. Márpedig a zártság s nyitottság kérdése korántsem az érvényesség-érvénytelenség kérdésével konnotál; a nyitott láda értelmezője annak a számára való nyitottsága felől érvénytelennek és értelmezhetetlennek találhatja ugyanazt a zárt ládát, mely kulcsának birtokosa élete értelmét megvilágító kincsekre lelhet benne. S bizony, gondoljunk bele, hány példát találunk irodalom- kritikáinkban, irodalomtörténeti értékeléseinkben manapság arra, hogy valaminek azért tagadjuk meg az érvényességét, mert - egy más térből, más időből - számunkra érvénytelen, miközben nem gondolunk arra, hogy ezzel egyúttal azon befogadók érvényességét, velünk való egyenrangúságát is megtagadtuk, személyiségük autonóm voltát is elvitattuk, akik a maguk életéből, tapasztalat- és ismeretanyagából, a
