Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - KÍVÜL BENT - Duba Gyula: Egy álfilozófus vallomásai II. (regényrészlet)
Egy álfilozófus vallomásai II. 23 Albérleteim sorában más utca következett, Virágnét Kollámé követte. Az albérlet-szociológia figyelemre méltó ténye; a helyzet meghatározói törvényszerűen a háziasszonyok! A rend fenntartása a gondjuk, s többet vannak otthon, és gyakran döntően befolyásolják az albérlő életét. Vannak kibírhatatlan háziasszonyok, akik pánikszerű menekülésre késztetik az embert. Más, fiatal és érdeklődő természetük viszont érzékeny, sőt feszült helyzetet teremthetnek körülötte. Kollámé sem könnyű eset, bár más értelemben; maga is szerencsétlen! Férje elhagyta, két lányuk nála maradt, s ő alkoholista lett. Amikor hozzájuk kerültem, már erősen ivott. Tizennyolc éves nagylánya és csitri kamaszlánya szépek voltak. Visszafogottak és tartózkodók, az idősebb egyetemre készült, a kamaszlány valamilyen szakiskolába járt, kezdetben mindketten kerültek, messziről néztek, és figyeltek. A nagylány alig szólt hozzám, a csitrin azonban kiütközött a kacér nőiesség kíváncsisága, s néha már-már kihívó lett. Reggel bejött a fürdőszobába, ing nélkül borotválkoztam a tükör előtt, tett-vett, és nézelődött, mintha véletlenül nyitott volna be, nem szólt, és alig nézett rám, valamilyen módon mégis éreztette, hogy jelen van, és szavak nélkül, szinte öntudatlanul ingerkedik velem. A lányokról olyan érzésem támadt, hogy anyjuk miatt tartózkodók, nem tudják, hogyan viselkedjenek abban a helyzetben, amelybe akaratukon kívül jutottak. Zavarta őket a viselkedése, s tudták, hogy nem tehetnek ellene. Néha úgy éreztem, hogy ha nem is helyeslik a viselkedését, magukban értik Kollámét, lelkűk mélyén igazat adnak és megbocsátanak neki. Mert Kollámé valóban rendkívüli módon viselkedett. Ivott, magával nem törődött. Elhanyagoltságában volt bizonyos tragikus vonzerő, mintha a kallódó bánat bája lenne, a megfáradt szépség árnyai; egykor csinos nő lehetett. Nem is olyan régen; alig múlhatott negyvenéves. Ha nem ittas, még mindig vonzó, gyakran azonban láthatóan részeg. Egyszer éjfél tájban mentem haza, Kollámé a másik ágyon feküdt a szobámban, ahol két ágy volt; ruhástul feküdt ott, és mélyen aludt, úgy tűnt fel, engem várt. Csendben levetkőztem, és lefeküdtem; akkor sem ébredt fel, amikor eloltottam a lámpát; nem is tudtam meg, mikor ment ki a szobából, reggel már nem volt ott... Szerelmes voltam, a gondolatától is borzongtam, hogy mással, mint Eszterrel érzéki és testi viszonyba kerüljek. S a következő történt. Későn keltem, délelőtt távozni akartam, a háziasszonyom pedig elállta az utamat, azt akarta, hogy öleljem meg és csókoljam szájon. Láttam, hogy részeg. Állt előttem, és kért, hogy csókoljam meg; amikor kérését elhárítottam, szinte sírva ismételte meg, de nem kezdeményezett semmit, várt. Roncs volt, női romhalmaz, mégis éreztem benne valami elemi nőiességet, őszinte és kétségbeesett asszonyi vonást, nem volt taszító, inkább sajnálatra méltó; nem tudtam megérinteni! Nem voltam vele szemben goromba vagy sértően elutasító, anélkül hogy hozzá értem volna, kikerültem őt, és elmentem... Emlékszem még a tekintetére. Nem volt benne sértődöttség, sem fájdalom, a megalázottság indulata sem, csak belenyugvás, a szeme se könnyes, s szinte nyugodt a tekintete, és mintha végtelenül üres lenne, amilyen a teljes semmi érzete lehet....
