Irodalmi Szemle, 2012

2012/1 - OLVASÓ - Keserű József: Az újraértett Krúdy (tanulmány)

Az újraérteti Krúdy

85

Időn kívüliségről, természetesen, csupán metaforikus értelemben beszélhetünk. Az idő ténylegesen sohasem áll meg. Amit a Boldogult úrfikoromban is hangsúlyossá tesz, az nem más, mint az idő szubjektív természete (amely ellentétbe állítható a mérhető idővel). Az „időtlenítés” mellett Krúdy többször él azzal a fogással, hogy megbontja az elbeszélés lineáris időrendjét. Különösen azokban a müvekben szembetűnő ez az eljárás, ahol az emlékezés tevékenysége kerül előtérbe. Mindemellett Krúdynál gyakran tapasztaljuk a ciklikus időfelfogás jelenlétét is (ami - tegyük hozzá - nem feltétlenül jelent szembeszegülést a linearitással). Pištoli (a Napraforgó és a Kleofásné kakasa főszereplője) előbb meghal, majd feltámad. Szindbáddal ugyanez történik. Az N. N. cselekménye egy olyan időstruktúrába ágyazódik, amelyben a fiú története megismétli az apáét (ahogyan az apáé korábban megismételte a nagyapáét).

Fikcionalitás és öntükröző jelleg

Az irodalmi müvek fikciók. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek valóságvonatkozásaik. Krúdy müveiben is számos utalást (alálunk a korabeli Magyar- országra, illetve a boldog békeidőkként emlegetett időszakra. Az irodalmi művek igazságértéke azonban nem határozható meg a valósággal - vagy amit annak gondolunk - történő összehasonlítás révén. A fikció valój4ban nem hazugság, hanem a valóság megközelítésének (leírásának) egy sajátos módja, amelyben nagy szerepet játszik a képzelőerő (imagináció).

Már a stilisztikai jellemzők számbavételekor is láthattuk, hogy a Krúdy-szö- vegek gyakran hívják fel az olvasó figyelmét saját nyelvi megalkotottságukra, illetve irodalmiságukra. Ennek az elbeszélői stratégiának a részét képezi az is, hogy a müvek bejelentik fikcionalitásukat.6 Krúdynál ez sokszor oly módon történik, hogy a müvek magát az irodalmat teszik témává, illetve lépten-nyomon más irodalmi müvekre utalnak. Ezeknek az utalásoknak sokféle módja lehetséges. Vegyük példaként A vörös postakocsi című regényt.

Először is szembeötlő, hogy a regényben milyen nagy számban említenek meg írókat és költőket (Adytól Turgenyevig), irodalmi müveket (a Dekamerontól az Oblo- movig), illetve irodalmi alakokat (Anyegintől Zrínyi Miklósig). Ezenkívül felfigyelhetünk arra is, hogy A vörös postakocsi elbeszélésmódja helyenként más müvek (pl. Dickens és Thackeray regényei) írásmódjának játékos utánzására is kísérletet tesz. Mindez már önmagában véve is ráirányíthatja az olvasó figyelmét az irodalmiság témájára. Az irodalom azonban nem egyszerűen témája a regénynek; a szöveg érdekességét az adja, hogy magát az irodalmi befogadásmód kérdését problematizálja.

A széles körű irodalmi utalásrendszer mellett a regény olyan eljárásokat is alkalmaz, amelyek a fikció megkettőződéséhez vezetnek. Ezek közül a legfontosabb, hogy - mintegy a regényolvasás helyzetét modellálva - maguk a regény szereplői is olvasókká válnak. A vörös postakocsinak szinte minden szereplője olvas, sőt két szereplő - Rezeda Kázmér és Madame Louise - olvasmányélményeiről