Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - TÁRSADALOM, KULTÚRA - Alabán Ferenc: A hungarológia szintjei és perspektívái IV (tanulmány)
A hungarológia szintjei és perspektívái IV. 61 jobb a másiknál, csupán más, tehát sajátosságaival tűnhet ki. Ilyen funkcióval bírhatnak az egyes nyelvekben a kulturális specifikum fő letéteményesei: a nyelvi reáliák, melyek szakszerűtlen, nem értő kezelése és rossz értelmezése csupán ún. „kvázi-kommunikáció”-hoz vezet. Ebből a szempontból például előnyösebb helyzetben vannak a szükebb régió, tehát a szomszédnépek magyarul tanuló tagjai, akiknek oktatási módszerei - jó esetben - eltérnek a tágabb régió, tehát a földrajzilag távolabbi nemzetek tagjainak oktatási aspektusaitól és módszereitől. Az interkulturális kommunikáció szempontjai rávilágítanak a kultúrkapcso- latok produktív hatására, illetve ezen hatások kölcsönösségére egy szűkebb vagy tágabb értelemben vett régión belül. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevétele és érvényesítése elősegítheti mind a nemzeti kultúrán belüli értékek, mind a különböző kultúrák közötti kölcsönhatások feltárását. Az interkulturalitás aspektusai alapján értelmezett hungarológia és magyar kultúra oktatása kitágítja a diákok látókörét, hozzájárul a különböző nézőpontok jobb felismeréséhez és megértéséhez, valamint természetes módon lehetővé teszi, hogy elfogadják: mindezek párhuzamosan élnek egymás mellett. Programoz célkitűzések - projekttámogatások A hungarológia magasabb szintjének értelmezésébe beletartozik a határon túli magyarság eredményeinek a felmérése, ismerete is, továbbá ennek a tudományosságnak a nemzetközi megjelenítése. Ezzel kapcsolatos ismeretek alapján alkothatja meg a Kárpát-medencei magyar tudományosság a jelenkor igényeinek megfelelő új kutatási koncepciókat. Az elmúlt két évtized határon túli (külhoni) magyar tudományosságának törekvései és eredményei intézményesített áttekintése után az illetékes szervek (MTA) rámutattak arra, mi az, ami folytatást érdemel, és mi az, ami a kutatások új irányát és új minőségét jelenti. Amikor a közelmúltban megjelent a Magyar—magyar interdiszciplináris kutatások, intézményi együttműködések című kiadvány (szerkesztette: Fedinec Csilla), már annak kísérőlevelében Tarnóczy Mariann, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának vezetője előrejelezte a kiadvány megszületésének körülményeit és távlati célkitűzéseit: „...Mára jelentős magyar kutatói kapacitások épültek ki a környező országokban. Ennek megfelelően egyrészt szükségesnek látszik külön szakpolitikaként megjeleníteni a magyar nemzetpolitika keretében a Kárpát-medencei magyar tudományosság ügyét, másrészt pedig megérett az idő a magyar-magyar, akár Kárpát-medencei szintű kutatási projektek, hálózatok létrehozásához. Változásra van szükség az Akadémia, sőt, megítélésünk szerint a magyar kormányzat támogatáspolitikájában is e téren.”2 A programos célkitűzések alapján a korábbi határon túli kisebbségi magyar kutatók egyéni segítése helyett a jövőben az ún. „projekttámogatások” igénye kerül előtérbe, amely az esetlegességek kiiktatása érdekében a támogatások eddiginél szigorúbb és következetesebb mérlegelését, az eredmények hasznosításának ellenőrzését tűzi ki, melynek érdekében a szakmai megméretést és az akkreditációs
