Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - GYERMEK, IRODALOM - M. Csepécz Szilvia: Macerák a gyermek(b)irodalomban (esszé)
Macerák a gyermck(b)irodalomban 43 irodalom klasszikusait is, Mary Poppinstói Ózon és Gulliveren át a Békavári uraságig. Igaz, ezeknek a történeteknek egy része, ahogy H. Ch. Andersen meséi is, eredetileg felnőttek szórakoztatására íródtak, de végiggondolva, a népmesék világa jóval kevésbé „finomkodó”, mint mondjuk A. A. Milne Micimackó)ának ártatlan kalandjai. A Micimackó nálunk egyébként külön tétel: a Karinthy Frigyes által briliánsán magyarított kötetet mindkét ivadékomnak külön-külön is beszereztem, mert a sajátom egy puha kötésű kiadás (Móra, 1975), s azt ugyan nem fogják nyúzni! Érdekes adalék, hogy mig a szépprózát karakánul kerülték, a nagy magyar költők: József Attila, Weöres Sándor, Kormos István vagy Nemes Nagy Ágnes összes gyerekversét talán a mai napig kívülről fújják. Szülői következetességem visszaigazolása több mint húsz évvel később érkezett: nagylányom az említett Alice Csodaországban (és Tükörországban) legutóbbi filmes feldolgozásának végén — noha a Kalapost alakító Johnny Deep-ért kollektive rajongunk - unottan legyintett, majd fél óra múlva azt láttam, hogy a szobájában hason fekve olvassa az én 1983-as kiadású (Madách) Alice-ómat. Nos, ez lett volna a tervezettnél némileg hosszabbra nyúlt „családi mesém”, mentségem csupán annyi, hogy lehetne még oly sok korombeli szülőé vagy nagyszülőé, ahol a családban van legalább néhány könyv, esetleg újság... Sőt, a mai szülőknek, ha nem is feltétlenül az egykor általam alkalmazott formában, de még inkább figyelniük kellene arra, hogy gyermeküket a könyvek birodalmának milyenféle csodái felé terelgessék. Mert a fiamnak anno abban mindenesetre igaza volt, hogy a gyerekirodalom kapujának átlépése bizonyos értelemben valóban „macerás”. О akkor kezdett el egyedül olvasni, amikor repülőgép-modellezésbe fogott, és kellett hozzá a szakirodalom. Utána már csak arra zizzentem rá, hogy az ágya mellett ott hever a Zabhegyező... A lányom pedig a Harry Pottenei kezdte, a hét kötet még külön polcot is kapott a szobájában. Most éppen Szabó Magda a nagy kedvence, de tőlem örökölt szokásaként párhuzamosan több könyvet is olvas egyszerre. Holott már ők is a rendszerváltás gyermekei, a könyv mellé felsorakozó televíziós mesékkel, egész estés rajz- és animációs filmekkel, videókkal, DVD-vel, számítógépes játékokkal, internettel. Lehetetlen és fölösleges is felsorolni az összes mesét és meséhez igazodó műfajt, sokkal fontosabb, hogyan kezelik ezt a virtuális bőségszarut a szülők és a pedagógusok! A kép rendkívül összetett, hiszen már az alapiskolák első osztályaiban - sőt az elitebb óvodákban - notebookokkal és interaktív táblákkal dolgoznak a gyerekek. „Dolgoznak”, igen, még akkor is, ha játékosan. Szélsebesen nyomogatják a billentyűket, de amikor az alapiskola első osztályának végén - bár legtöbbször inkább másodikban - elvisznek egy osztályt könyvtárlátogatásra, az egyébként értelmes gyerekek bizonyos hányada csak igen körülményesen tudja leírni a nevét, és saját lakóhelyének a címét... Ezt könyvtáros tapasztalatom mondatja velem, azt pedig már az alsó tagozatos író-olvasó találkozókon való részvétel, hogy a „Milyen mesét ismertek?” helytelenül feltett kérdés. Mert azonnal sorjáznak a rajzfilmek címei. A „Milyen mesét olvastatok?” kérdésre lényegesebben inaktívabban reagálnak a gyerekek, és általában az iskolában tanult-olvasott népmeséket említik. (Itt jegyezném meg - csupán csak margóra -, hogy a legújabb célirányos kutatások szerint az értő olvasás elsajátításának készsége szempontjából kifeje-
