Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Koncsol László: A költészet küldetéséről (esszé)
30 Koncsol László kai, mozaikokkal, domborművekkel, freskókkal rakták tele falaikat, köztereiket, templomaikat, miközben muzsikáltak, táncoltak, énekeltek, verseket és hőskölteményeket adtak elő, mert nem tehettek mást. Értsétek meg, barátaim: egyszerűen és nagyszerűen nem tehettek mást. Egyszer valaki azt mondta, hogy lehet ugyan művészetek nélkül élni - de minek? Igaza volt. Él egy furcsa, szánalmas emberfajta, amelyik csak ilyenekre képes. Erre kap valahonnan parancsokat, ez a földi megbízatása. Olyan ez, mint a tenger vize: elhúz fölötte a Hold, erre ő hullámokat vet, és fóldagad. Morajlik, csapkod, kimászik a partra, kagylót, hínárt, ezt-azt kint felejt, aztán lehiggad, csöndben visszahúzódik, és a következő dagályig lecsillapul. Ez a tenger költészete. Vagy mint a földkéreg lemezei: lök rajtuk egyet egy hatalmas, mély erő, ütköznek, horzsolják egymást, és reng fölöttük a föld, morajlik, rázkódik, s amit a vándorló lemezek a hátukon hordoznak, dől, omlik, rommá lesz, a rengés a tenger vizét tízméteresre duzzasztja föl, és dől a partokra a szökőár. Ez a földrengés kegyetlen költészete. Nemrég éltük meg az izlandi tűzhányók kitörésének költészetét, és sem a japán, sem az izlandi, sem az új-zélandi, sem az itáliai vagy a thaiföldi csapás nem tehetett arról, ami történt, mert gigászi, mély erők műveltették velük, amit tettek, és maguk is megszenvedték, amit tenniük kellett. Mint a szobrász, a zenész, a költő, mert ők is megszenvedik a dolgot; van, aki beleőrül, van aki belepusztul művészetébe, öngyilkos lesz, vagy száműzik, elhallgattatják, megölik. Ellenség végez vele, mint Petőfinkkel vagy a bolgár Hriszto Botevval. A görög poiétész főnév annyit jelent, hogy csináló, megalkotó, valamit létrehozó. Valamit, amit meg kell csinálnia, mint a föld kérgének, a tűzhányónak, a Hold vagy a szélvihar miatt háborgó tengernek, vagy magának a szélviharnak, amely szintén nem csak úgy, magától kerekedik föl. Egyik sem tehet arról, amit művel. A költő, a művész — amiképp az orvos, a tanár, a mérnök sem. Egyébként, ha már itt tartunk, milyen jó szó az, hogy művész. Olyan ember ő, aki művel, tesz, csinál, megformál valamit, ami előtte nem létezett. Része, folytatója a teremtő munkának, az Úr küldötte, szövetségese, mint a görög poiétész, a poéta - a megcsináló. Ült József Attila a pesti Duna-parton, a jelenkori árvizek idején gyakran emlegetett, lezárt, majd újra megnyitott rakpart tövében, nézte a zizegve ömlő nagy, örök folyamot, és látott egy kirágott, elúszó dinnyehéjat. Július vagy augusztus lehetett, a magyar dinnyeérés ideje, valamikor Lőrinc-nap előtt, aztán hazament, és írni kezdte a magyar irodalom egyik máig, az Európai Unió Duna-stratégiájáig mutató versremekét. Címe: A Dunánál. „A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. / Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszín, hallgat a mély. / Mintha szívemből folyt volna tova, / zavaros, bölcs, és nagy volt a Duna....” A költemény egy látványból fakad föl, és lássatok csodát, a Visegrádi Négyek és az Európai Unió álmát álmodja meg 1936-ban, az egymásra vicsorgó sovinizmusok idején, Hitler és Sztálin véres, tömeggyilkos, gyűlöletből gyúrt és kelesztett diktatúráinak delelőjén, amikor Közép-Európa nagyhatalmilag szétszab
