Irodalmi Szemle, 2011

2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Zalán Tibor: Kadenciák 10. (vers)

Romokon emelkedő ragyogás árad szét a tájon pusztulás-románc Danse macabre Suhognak fent a kaszák Lezuhan az ég Világ jó éjszakát *

Mire fölébred megtörtént minden mocsok szárad a lehulló ingen Agyához lép tekintete megtört Felvonyít Kilép a megutált testből *

Erről a teraszról látni a tengert Átutazóban halálra hangol az ember Képeslapokra firkál

Kiürült szavak Csapódik a függöny *

Kabócák zúgnak Alkonyba fordul az idő Panaszkodsz megloptak orvul pedig nem is a tiédet vitték

Nem volt már semmid mit lophattak volna *

Elhallgat benne az utolsó zene bezár a rossz kocsma kihűl élete beszögelt ablakon rozsdás lakat

Benövi a fű Beszakadt utak *

Mennél de nincs hová itt pedig miért az anyag megmarad a szellem kiég a lélek vergődik egyre fárad

egy marék hamu És egy utánad *

Mások közt magánya mérhetetlen

Órákat hallgat lábánál a tenger *

Hátra forog és hátra hiába nyílik a múlt és a lét hiánya kinyílik vele Szakadék szélén áll

Vakítja fény és örökös homály *

Meglesték sanda szégyenbe hozták Nem tudták hogy beteg S nincs rá orvosság