Irodalmi Szemle, 2011

2011/9 - SZEMLE - Márkus Béla: A jelentéktelenség óceánja (Grendel Lajos: Négy hét az élet)

A j elentéktelenség óceánja Grendel Lajos Négy hét az élet című regényéről A borítólap ajánlása a számvetés regé­nyeként aposztrofálja az alkotást. Kegyet­len és önsajnálat nélküli szembenézés­ként. Pátosz és nosztalgia nélküli „gyó­násaként, ahogy ez már a történet vé­gén, összegzés gyanánt, mint egy műfa­ji meghatározás is elhangzik. Hogy ki gyón s kinek, erre könnyebb a válasz: Sanyi, a főalak, Hugónak, akit ugyan nemegyszer fantomlénynek vél, nyugta­lan lelkiismerete „materializált” kivetü- lésének, ám akinek az elbeszélt sorsa alig hézagosabb, mint az övé. Nehezebb kér­dés, ki készít számvetést. Ki néz szembe kivel. Nem Sanyi ugyanis az elbeszélő. Közvetve vall, áttételesen, nem közvetle­nül. Akkor beszél első személyben, ha átengedi neki a szót az eseményekben egyáltalán nem érintett és érdekelt sze­mélytelen történetmondó. Akinek tehát nincs alakja, sorsa - hangja, modora, tó­nusa azonban nagyon is van. Jól felis­merhető, jellegzetes, ahogy bánik velük, használja őket. Mindjárt ahogy a szerep­lők közül Sanyihoz viszonyul: ha nem léptetné fel a cselekmény egy bizonyos pontján, a főhős első külföldi útja után ama „disztingvált urat”, a bizonyosan bel­ügyes alkalmazottat, akkor sosem derül­ne ki, hogy a beszámolóra kényszerített férfiúnak van teljes neve is - Varga Sán­dor -, nem csak a keresztnevén ismeri mindenki s becézi, következetesen, mint az elbeszélő. Aki mintha babusgatni, ké­nyeztetni szeretné, vagy legalábbis meg­tartani (s megmaradni) a bizalmában - ezért marad közel hozzá, annyira, hogy a végén a jelképek magasába emeli, egy eltűnt világ utolsó mohikánjaként tünteti fel. A Felvidéken megszűnt, elpusztult magyar középosztály képviselőjeként, a haldoklás hangjainak meghallójaként szerepelteti. S e szerzői szót, döntést csak föl- és megerősíti a szerző két elhatározása, tet­te. Az egyik a szerkesztői, a szöveg teré­nek elrendezése: úgy építi fel - azaz iga­zában le - a történetet, hogy az első részt a 19-es sorszámmal kezdve az utolsóban, a harmadikban a 0-ig, üres lapig jut. A másik a címadási, a teremtett világába való beléptetésé: úgy üz (intertextuális) játékot, hogy az olvasó figyelmét a más­honnan ismerős „Csak egy nap az élet”, az „Egy nap élet”, a „Csak egy nap a vi­lág” vagy éppen a „Két nap az élet” feli­ratszövegek között kalandoztatva végső soron mégiscsak az elmúlásra, az idő vé­ges voltára tereli. Holott itt, Sanyi eseté­ben mégsem katasztrófáról, háborús vég­veszélyről van szó. Nem a halál esélyeit latolgatja, hanem a saját és tágabb csa­ládja múltjának életlehetőségeit. Jól

Next

/
Thumbnails
Contents