Irodalmi Szemle, 2011

2011/9 - ARC - Zsávolya Zoltán: Stílusok között - korszakok fölött (tanulmány Petőcz Andrásról)

Stílusok közölt - korszakok fölött

35

de biztos kézzel felvázolt epikus-profanizáló kontúrozás is egy-egy lírai szöveg esetében. Olyan munkák, mint például a Közelítés a szürkületben, a Hárman vagyok, A festő vagy a Hajnali csoda, A csontsovány csend mutatják ezt meg, plasztikusságukkal. Továbbá köznapiságukkal, prózaiságukkal, szenvtelenül is megvalósított (ál)patetizmusuk megragadóságával, jófajta tradicionalizmusukkal: tudatos költői- ségükkel. „Ajándék minden nap - szögezi le a Hajnali csoda felütése. - A homokban, vagy a kavicsok / között ott lapul az aznapi termés. Táskával, zacskóval / lépdel, siet, szedi, amit talál, ha fémdarab, annál jobb, / ha csak kagyló, meghúzódva a kövek közötti apró / tavakban, az is sokat ér. Szeptemberi pirkadat. A fény / balról érkezik, szemben a tenger. Az elhagyatott strandon / még működik a zuhany, egy hajléktalan mosakodik éppen.”

Az ehhez hasonló kidolgozottságú, perspektivizáltságú versek száma egyre növekszik ebben a költészetben. Mind megannyi verses, versprózai elbeszélés, posztmodern mikrotörténet, látlelet. A magyar posztmodemröl szót ejtve tehát immár kikerülhetetlenként tűnnek fel Petöcz András lírai művei is az értelmező előtt, másképp szólva: a Posztmodem tanulhat valamit most már Petőcz Andrástól is.

(4)

E számos verseskönyvben manifesztálódó költészet belső áramlatairól, időbeli rendeződéséről, esetleg törésvonalairól a válogatott vagy „válogatott és új” anyagot egyaránt tartalmazó összeállításokból tájékozódhatunk a leginkább, azaz alkotói korszakokat, műfaji törekvéseket, időnkénti mérleg-megvonások hangsúlykitételeit szintén figyelembe vevő módon. Úgy is tekinthetők ezek az összeállítások, mint a rendkívül gazdag és változatos lírai megoldás-területek térképei, rendszerezési, át- tekintési ajánlatai. A költőnek egyébként a mostani kötet már a negyedik életmű-válogatása. A sorrendben harmadik „válogatott”, Az idegen arc születése (2009) az első ilyen jellegű összeállítással (A tenger dicsérete, 1994) abban rokon, hogy a benne fellelhető anyag nem követi korábban megjelent önálló munkái időrendjét, az efféle gyűjteményeknél szokásosan, „hagyományosan” a reprezentált verseskötetek sorrendjére épülő másodikkal (Majdnem minden, 2002) viszont abban, hogy megint egyszer minden benne van majdnem, legalábbis virtuálisan, amit a költő — egy szerkesztő segítségével - a körülbelül három évtized alatt keletkezett lírai termésből aktuálisan érvényesnek gondolva szerepeltetni kívánt éppen. A mostani, a Petöcz András legszebb versei címet viselő kiadvány laza időrendben haladva garantálja jóformán valamennyi verstípus, szövegképző eljárás, tartalmi-motivikus vagy gondolati megoldásképlet legalább példaszerű bemutatását. Megkockáztatható, hogy a lírai életmű semelyik valaha meghatározó poétikai indíttatása és megoldása nem sikkad el itt lényegében. Annál is inkább szükséges ez, mert maga a megtestesült teljesség- igény-érvényesülés az, ahogyan a petőczi költészetben — minden heterogenitásában meghökkentő, mégis természetes homogenitást produkálva - a kezdetektől mindmáig nyúlóan feláll előttünk az összefüggőség érvénye, a kisebb-nagyobb hang