Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - IRODALMI SZEMLE - Szászi Zoltán: Elindulnak a hajók (novella)
Elindulnak a hajók 27 kül már ideges tüneteket mutattak, amelyek a műszak végére olyannyira erősek lettek, hogy a kétmázsás férj szinte futva rohant haza a megfigyelő toronyból, felesége pedig még az esti átmérést is inkább elhanyagolta, csak mihamarabb méretes ura elé tehesse a malachúst vagy a sóban sült csirkét, vagy a hegynyi túrós tésztát. Nem volt még Adélka teljesen elvetni való asszonyság, három majdnem kamasz gyereket nevelt, két fiút meg egy kislányt, s alakja, csípőjének formája nem változott el, keblei sem sunnyadtak le, csak az arcán hagyott lenyomatot az idő, némi püffedt- séget, kisebb zsírpárnákat kidomborítva az ajkak körül. Hogy hevesen, s olykor talán túl hevesen szerették egymást, arra az volt a legjobb bizonyíték, amikor észrevehetően fényesebb volt Adélkának a szeme, meg nem csík alatt, hanem inkább felett döntögette a féldeciket a gályásoknak, akkor a kapitány incselkedve meg is kérdezte tőle, hogy mitől olyan csillogó a jókedve, szendén mosolygott és csak annyit mondott:- Tudja, kapitánykám, ez az én emberem úgy, de úgy... S ezzel az úgy, de úgy, félmondattal minden, de minden el volt ám mondva.- Szokásosat ma ne öntsön, nem sörre vágyik ma a lelkem, hanem, Adélka, ha lehet, kérnék abból a hatvanfokos ágyasból, hozzá pikolót, meg itten az uraknak is, ki mit kér - szólt kissé reszelős hangján a kapitány. Az urak, két régebbtől ismerős gályás, akikkel itt a Kispiszkosban legurítottak már egy-két krigli sört, s alá is támasztották azt nagy visszatérések alkalmával néhány feles jamaicai vagy portori- kói rummal, meglapogatták a kapitány vállát, ledobták a kikért feleseket és visszaültek a vaslábas asztalhoz, hogy folytassák csendes sakkpartijukat, mert ez volt itt ebben a kocsmában az egyetlen sport, amit űzni lehetett még a féldeci-bedobálás meg a kriglik emelgetése mellett. Minden más szigorúan tilos volt az íratlan szabályok szerint. Mihelyst leérkeztek a felesek, megmozgatták az ember februári hidegtől meggémberedett lelkét, amit megriasztott a karamell-édesen pittyegő cinkedal meg a mély, bagolyhuhogás, s ettől a kapitánynak egyszerre eszébe villant, hogy hosszú útra készül, és nagyon sokáig odalesz, hát talán el kellene búcsúznia itteni életének ezektől a nem túl jelentős, de pótolhatatlan mellékszereplőitől.- Elköszönnék, barátaim, és magától is, Adélka, holnap indulok, és úgy néz ki, ez most egy szokatlanul nehéz és hosszú út lesz, de nem is bánom, mert már unom a szárazföldi, nyomott kis hétköznapokat, már nagyon húz minden tagom valami új kikötő felé, valami soha nem látott vidékre - szólt rekedtesen a kapitány, miután már a hetedik ágyast és a hetedik pikolót leküldte s legkevesebb hét szál Partagas cigarettát elfüstölt hozzá az orrát csiklandó édeskés illatok közömbösítésére. - Még az is lehet, hogy hét hónapig is távol leszek, még az is lehet, hogy... - s amikor ez így végigfutott az agyán, amikor visszahallotta saját hangját, amint hét hónapról beszél, hirtelen valami furcsa nyugtalanság meg egyszerre végtelen nagy nyugalom vegyes kevertjének ízét kezdte el szájában érezni. Hirtelen eszébe jutott az a lány is, akivel olykor óvatosan kézen fogva sétálgatott a cukorgyár előtti parkban, akivel nevetni is tudott, s akivel tulajdonképpen
