Irodalmi Szemle, 2011

2011/1 - Duba Gyula: Mikszáthot olvasva (esszé)

74 Duba Gyula kezembe. Valaki kölcsönözhette a Gavallérokat. A bonyolult, nehéz időben elbűvölt Mikszáth müve. Mesének tűnt, amely egykor igaz lehetett. Elképzeltem, hogy voltak korok és tájak, ismeretlenül is ismerős vidékek, korábban tanultam róluk a gimnázi­umban, ahol a fiatalság szabadon éli világát, megbecsülésben és jómódban, utazgat és vendégeskedik, táncol és mulatozik, nincsenek egyéb gondjai, csakhogy legény- kedjen, szép fiatal hölgyeknek udvaroljon, szórakozzon és szeressen. Mikszáth ismét megragadott. Csodás világot teremtett falum zártságában, kesernyés nyomottságában valami mást, szépet, emberit. Szatirikus korrajzában nem fedeztem fel az iróniát, nem láttam meg a bírálatot, sem a megbocsátó neheztelés kesernyés ízét nem éreztem, az írónak a sárosi fiatalurak felelőtlenségét és léhaságát rosszalló emberségét, olvasás közben és után csak arra gondolhattam: milyen jó lehetett ezeknek! Az életidőin, a kor és léthelyzetem határozta meg mindig, milyen hatással volt rám Mikszáth. Milyen váratlan gondolatokat, új szempontokat sugallt! Evekkel ké­sőbb, amikor a lévai könyvesboltban megjelentek a magyar könyvek, Budapestről hozták be őket, a Szent Péter esernyője és A beszélő köntös lett az olvasmányom. Ta­lán ösztönösen az íróságra készülődve, akkor már gondolkodva-szemlélődve olvas­tam, és ezek a művek megsejtették velem, hogy az életben vannak dolgok, tárgyak, értékek és eszközök, amelyek rejtélyes erőket képviselnek. Hatalmuk van, és va­rázslatokra képesek, csodákat tudnak, és titkokat rejtegetnek. Ahogy az esernyő nye­le a végrendeletet vagy a beszélő köntös, a szultán ajándékozta kaftán a „sejk-ül-iz- lam” jegyét, melynek láttán az összes török-tatár hadak engedelmeskednek viselőjé­nek. Mikszáth müvei csodálatosan gazdagok ilyen jelenségekben, mesés történetek­ben. Mintha gyermekkora, a felvidéki népélet, hegyek, erdők és gyors folyók sajáto­san zárt világa és lakóinak csodás hiedelmei táplálnák emlékező képzeletét. Például Mácsik, a nagyerejű vagy Lapaj, a híres dudás, és a Kísértet Lublón Kaszparek Mi- hálya, de akár Pongrácz István gróf a Beszterce ostromából, akiről később még bő­vebben lesz szó, mind-mind rendkívüli emberek. Sajátos eszmék és csodás tárgyak birtokosai, gondolkozásra késztetnek és elámítanak, történetük hasznos tanulság az ébredező írói léleknek. Nem mindennapiak, különösek és bogarasak, rögeszméjük van, és szélsőséges természetűek, köztünk vannak, s mintha mégsem a való világban élnének. Fényt villantanak az életre, ahol a viszonyok az emberek között sem har­monikusak, alá- és fölérendeltség van közöttük s ebből bűnök és esendőségek követ­keznek. Torz sorsok és egyenesbe jövő életpályák, titkos vétkek és számító erőfölé­nyek, olyan mesék, amelyek az emberi lét csúcsairól és mélységeiről vallanak. Mint a Különös házasságban vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényben. Fény derül bennük az elmúlt idő titkaira, a történelem egykori rejtélyeire, ahogy A fekete város megjeleníti őket. Ily módon érett bennem a felismerés, s később a folyamatos írás közben, hogy magyar író számára Mikszáthot olvasni, időnként vagy rendszeresen elmélyedni mű­veiben, valamiféle tapasztalatszerzést, már-már mesterségbeli és lélektani tanfolya­mot jelent. Kitűnő stilisztikai és valóságlátási iskolát! A véletlen úgy hozta, hogy aránylag későn, már írói tapasztalatok birtokában olvastam korai ragyogó novellás-

Next

/
Thumbnails
Contents