Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Duba Gyula: Mikszáthot olvasva (esszé)
74 Duba Gyula kezembe. Valaki kölcsönözhette a Gavallérokat. A bonyolult, nehéz időben elbűvölt Mikszáth müve. Mesének tűnt, amely egykor igaz lehetett. Elképzeltem, hogy voltak korok és tájak, ismeretlenül is ismerős vidékek, korábban tanultam róluk a gimnáziumban, ahol a fiatalság szabadon éli világát, megbecsülésben és jómódban, utazgat és vendégeskedik, táncol és mulatozik, nincsenek egyéb gondjai, csakhogy legény- kedjen, szép fiatal hölgyeknek udvaroljon, szórakozzon és szeressen. Mikszáth ismét megragadott. Csodás világot teremtett falum zártságában, kesernyés nyomottságában valami mást, szépet, emberit. Szatirikus korrajzában nem fedeztem fel az iróniát, nem láttam meg a bírálatot, sem a megbocsátó neheztelés kesernyés ízét nem éreztem, az írónak a sárosi fiatalurak felelőtlenségét és léhaságát rosszalló emberségét, olvasás közben és után csak arra gondolhattam: milyen jó lehetett ezeknek! Az életidőin, a kor és léthelyzetem határozta meg mindig, milyen hatással volt rám Mikszáth. Milyen váratlan gondolatokat, új szempontokat sugallt! Evekkel később, amikor a lévai könyvesboltban megjelentek a magyar könyvek, Budapestről hozták be őket, a Szent Péter esernyője és A beszélő köntös lett az olvasmányom. Talán ösztönösen az íróságra készülődve, akkor már gondolkodva-szemlélődve olvastam, és ezek a művek megsejtették velem, hogy az életben vannak dolgok, tárgyak, értékek és eszközök, amelyek rejtélyes erőket képviselnek. Hatalmuk van, és varázslatokra képesek, csodákat tudnak, és titkokat rejtegetnek. Ahogy az esernyő nyele a végrendeletet vagy a beszélő köntös, a szultán ajándékozta kaftán a „sejk-ül-iz- lam” jegyét, melynek láttán az összes török-tatár hadak engedelmeskednek viselőjének. Mikszáth müvei csodálatosan gazdagok ilyen jelenségekben, mesés történetekben. Mintha gyermekkora, a felvidéki népélet, hegyek, erdők és gyors folyók sajátosan zárt világa és lakóinak csodás hiedelmei táplálnák emlékező képzeletét. Például Mácsik, a nagyerejű vagy Lapaj, a híres dudás, és a Kísértet Lublón Kaszparek Mi- hálya, de akár Pongrácz István gróf a Beszterce ostromából, akiről később még bővebben lesz szó, mind-mind rendkívüli emberek. Sajátos eszmék és csodás tárgyak birtokosai, gondolkozásra késztetnek és elámítanak, történetük hasznos tanulság az ébredező írói léleknek. Nem mindennapiak, különösek és bogarasak, rögeszméjük van, és szélsőséges természetűek, köztünk vannak, s mintha mégsem a való világban élnének. Fényt villantanak az életre, ahol a viszonyok az emberek között sem harmonikusak, alá- és fölérendeltség van közöttük s ebből bűnök és esendőségek következnek. Torz sorsok és egyenesbe jövő életpályák, titkos vétkek és számító erőfölények, olyan mesék, amelyek az emberi lét csúcsairól és mélységeiről vallanak. Mint a Különös házasságban vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényben. Fény derül bennük az elmúlt idő titkaira, a történelem egykori rejtélyeire, ahogy A fekete város megjeleníti őket. Ily módon érett bennem a felismerés, s később a folyamatos írás közben, hogy magyar író számára Mikszáthot olvasni, időnként vagy rendszeresen elmélyedni műveiben, valamiféle tapasztalatszerzést, már-már mesterségbeli és lélektani tanfolyamot jelent. Kitűnő stilisztikai és valóságlátási iskolát! A véletlen úgy hozta, hogy aránylag későn, már írói tapasztalatok birtokában olvastam korai ragyogó novellás-