Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - VÁLTOZÁS, VÁLTOZATLANSÁG - Borsi-Kálmán Béla: A változás élménye - és a változatlanság bizonyossága (tanulmány Filep Tamás Gusztávról)
A változás élménye - és a változatlanság bizonyossága 61 venhatosok”, az 1970-1980-asokban pedig a „leszakadt nemzetrészek” Pest-Budára átrándult értelmiségi számkivetettjei is sűrűn látogatták. Leginkább erdélyiek és partiumiak, legalábbis kezdetben. Innentől (s így) keltezhetek Filep Tamás Gusztáv baráti kapcsolatai Köntös-Szabó Zoltánnal, Bágyoni Szabó Istvánnal, Király Lászlóval, Bodor Ádámmal, és kivált egyik mentorával, a szintén kolozsvári, méltatlanul hátérbe szorult/szorított Szabó Gyulával, amelyeket a gyakorta ismétlődő, már- már rituálissá vált „Erdély-járások” már az 1970-cs években elmélyítettek.5 De felbukkant a vendégek között a (félig)felföldi Tóth László is, akivel FTG később mondhatni életre szóló munkakapcsolatot, véd- és dacszövetséget alakított ki. (Ennek a napjainkban ritkaságszámba menő, erősen a reformkor romantikus „érze- ményeire” hajazó barátságnak legújabb masszív dokumentuma Filep Tamás Gusztáv Tóth László'’ című tavaly megjelent remekbe szabott kismonográfiája.) Nem csoda hát, ha FTG ezzel a szellemi útravalóval az 1980-as évek közepén beleveti magát a Kádár-rendszer gyöngülését érzékelő, s azt két vállra kényszeríteni akaró ellenzéki mozgalmakba: Duna-kör, a Makarenko utcai Rajk László Kollégium erősen politikai színezetű rendezvényei az 1980-as évek második felében, Jurta Színház, utcai megmozdulások, nagy tüntetések a romániai falurombolás elleni tiltakozásul... Közben hősünk, miután kisfiát a Mester utcai Általános Iskola gondjaira bízta - ama hajdan szebb napokat látott műintézmény tantestületére, ahol három nemzedékkel ennek előtte (pár hónapig) József Attila, egy emberöltővel korábban pedig ő maga is a padokat koptatta - elvillamosozik a Moszkva (újabban: Szél Kálmán) térig, fölül a várnegyedben közlekedő kisbuszra, majd a végállomáson leszállva elballag a gróf Széchényi Ferenc által alapított, s az ő nevét viselő közgyűjtemény impozáns épületébe, a híres-nevezetes „OSZK”-ba... Előbb szertartásosan köszön a hivatalból kirendelt őrszemélyzet szolgálatban lévő képviselőjének meg a középkorú ruhatáros hölgyeknek; leadja az évszaknak megfelelő (rendszerint átmeneti) kabátját, felöltőjét, dzsekijét, magához veszi soros dolgozatának elengedhetetlen kellékeit (dosszié, jegyzetcédulák, golyóstoll, ceruza, radír, telefonkártya) meg elmaradhatatlan cigarettáját, majd gyalogszerrel - a liftek bezártságát nem állja - föl- baktat mindennapi tevékenysége legfontosabb színhelyére, a hetedik szinten található nagyolvasóba. Az egyetlen, a legkülönfélébb nyomtatott kiadványok tízezreivel bélelt zárt térbe, ahol elemében érzi magát. Merthogy persze ennek is története van, mint mindennek: 1990 októberében, épp egy, Márai magyarországi újrakiadásának módozatait számba vevő egyeztetésről jövet, Fiiepet autóbaleset éri, hosszú hónapokra kórházi ápolásra szorul. A szerencsére maradandó sérüléssel nem járó kalandot kétszeresen is intő jelnek fogja fel: egyrészt felhagy a napi politikával, a „mozgalmárkodással”, s visszavonul a könyvtárszobák csöndjébe. Azóta, mondhatni bútordarabnak számít az OSZK olvasótermeiben - mellesleg, ráérő idejében a szabadpolcos kézikönyvek hibáit kurká-
