Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - SZEMLE - Németh Zoltán: A naplóírás metafikciója (Tőzsér Árpád: Érzékek csőcseléke)
74 SZEMLE realista önéletrajzhoz való visszatérés a tét, hanem inkább az írás és a szubjektum, az írás és az én új formáinak megtalálása. Erre maga Tőzsér is utal az alcímként elhelyezett elgondolkodtató szerkezet által: „naplók naplója”. Nem arról van itt szó, hogy minden naplók legfontosabbikáról, a naplók csúcsáról lenne szó - bár piaci szempontokat figyelembe véve akár így is reklámozhatná magát a könyv, ma már semmin sem lepődünk meg. Hanem sokkal inkább arra a reflektált viszonyra utal a „naplók naplója”, amely egyrészt a naplóírás műfaji lehetőségeire, másrészt a naplóírás időbeli távolságának tudatosítására utal. „Az én naplóm tehát végletesen személyes műfajnak, szinte önéletrajznak tűnik, de tulajdonképpen olyan puszta tevékenység, mint az egzisztencia bármely más elemi megnyilvánulása. Action gratuit, »ingyentett«. Az a műfajilag semleges létanyag, forma előtti nyelv, amely minden író cetlijein, irkalapjain, falinaptár-bejegyzéseiben ott van, amelyből Montaigne esszét, Cervantes regényt, Rousseau önnevelési történetet, Stem tudatfolyamot csinált (az utánuk következők csak ismételtek), de naplót mint olyat nem csinált belőle senki. Azaz a napló mint szuverén műfaj tulajdonképpen a mai napig sem létezik.” Merthogy Tőzsér naplója, mint arra a cím is utal, nem napló, hanem metanapló. Az átírásnak arra a folytonos, leállíthatat- lan jellegére utal, amely kitörölhetetlenül íródik bele naplójának jelentései közé. Naplóvá stilizált napló, amelybe nemcsak a múlt, hanem a jelen nézőpontjai is beleíródnak, a jelen felől átírt múlt értelmében. Műfaja ebből a szempontból regény vagy verseskötet, s nem hagyományos életrajzi napló. Fikció, amely az önéletrajzzal játszik el. És ebből a szempontból, ezen túlmutatóan arra is szükséges utalni, hogy ez a napló felfüggeszti a lineáris olvasást. Lehet hátulról olvasni, visszafelé, lehet ugrálva, aztán meg időrendben, lineárisan, ezer meg ezer variáció felől, hasonlatosan Esterházy Péter Termelési regényé hez, ráadásul Tőzsér naplója nem osztható főszövegre és jegyzetre, pontosabban főszöveg és jegyzet az egész napló egyszerre. A szerző nagyszerűen érzett rá a naplónak mint műfajnak erre a lehetséges alineáris jellegzetességére, s ki is használja azt. De Tőzsér nemcsak a napló műfajának összetettségével, hanem a naplóíró státusának, pozíciójának bonyolultságával is szembenéz. Merthogy hol áll a naplóíró? Ki is a napló írója? Tőzsér erre így felel: „S ezek után élesen vág belém a felismerés: a napló a legmagasabb gondolkodási-közlési forma, teljhatalom. Micsoda fegyver van a kezemben, ha naplót írok! Napközben a lét zebráján futó ijedt pocok, esett ember vagyok, de este, egyedül a papírral, a nap történéseivel, cézárként ítélkezhetem elevenek és holtak, jó írók, rossz írók, politikusok, államférfiak és hadvezérek fölött. A napló a műfajok császára: [...] a naplóíró, ó, a naplóíró nem hibernált tetemeket, hanem eleven embereket boncol: este, mikor kinyitja a naplóját, még meleg a napközben látott emberek szíve, veséje, mája a kezében. S ő könyörtelenül beléjük vág tollával, szikéjével...” Ha a naplóíró pozíciója olyan bonyolult, hogy egyszerre van a múltban és a jelenben, ha a jelen igényei felől bármi
