Irodalmi Szemle, 2011

2011/7 - ARC - Benyovszky Krisztián: „ Nyalatja magát, mint a méz ” (tanulmány Lengyel Péterről)

50

Benyovszky Krisztián

lyeket, ahol az egyes negyedek életére vonatkozó információkhoz juthat. Munkáját nagyban nehezíti, hogy az ünnepségek miatt alkalmi munkások, kereskedők és persze csalók és zsebmetszők addig nem látott tömege áramlik Budapestre. Igyekszik kezében tartani egyelőre még emberléptékű városát, számon tartani a fontosabb fel- és alvilági történéseket; ez úgy-ahogy még sikerül neki, de már belátható közelségbe került az a pillanat, hogy az épületek és utcák gigantikus kolosszusa felülkerekedjék rajta.

Az elmúlt években sokat foglalkoztam a városi jelek világával és azok irodalmi ábrázolásával (A város szemiotikája az irodalomban). Nem értem, hogy feledkezhettem meg közben a Macskakőnek erről az oldaláról. Beszélő cégtáblák, plakátok, viszonylag sűrűn változó utcanevek, a nyilvános vécék cenzúrázatlan üzenetei, s a nyüzsgő Budapest soknemzetiségű lakosságának névadási, öltözködési és társalgási szokásai - mindez egy önálló feldolgozás tárgya lehetne.

Több kritikus feltárta már a művet sűrűn behálózó macska, kő, illetve macskakő szavak narratív szimbolikáját. A kő jelenti a történet és az elbeszélés metaforájaként működő útburkolatot (macskakö) éppúgy, mint a Kék vér nevű híres gyémántot, a betörőbanda áhított zsákmányát is. A drágakő útjáról - a megtalálástól a csiszoláson és végső kimunkáláson át az értékesítésig — részletesen beszámol a regény, s még részletesebben a megszerzésére tett erőfeszítésekről. Dajka csakhamar szagot fog, és nemzetközi hatósugarú nyomozás veszi kezdetét. A zárai kasz- szafúrásról ottani kollégája és személyes jó barátja, Gioielli kapitány küld villámgyors és alapos jelentést. Beszédes a neve: olaszul ékszert jelent.

S legalább ennyire beszédes azé a hatodikos diáké is, aki a villanyvasútról készített, sajátos elképzelést tükröző rajza miatt említődik egy rövid, zárványszerű epizódban: Bodnár Botond. Bognár tiszthelyettes és Both Benedek egyaránt felidé- ződött bennem (persze csak most, másodszorra), különösen azért, mert egy hatalmi erőviszonyokat átrendező iskolai verekedésről van szó, egy újonnan érkezett vidéki és egy erősebb, agresszívebb városi diák között. Talán nem jutott volna eszembe, ha nem volna közismert a szerző szoros kötődése Ottlik személyéhez és prózaeszményéhez, és nem erősítene rá erre az idősíkokat sűrűn váltakoztató és lebegtető narráció, mely az Iskola a határonnak is egyik megkülönböztető jegye.

S ahogy a szerző az utcai cégtáblákon szereplő nevek közé becsempészi az édesapjáét („Merényi géptervező irodája”) - nem húztam alá, tehát annak idején ezt sem vettem észre. Mint ahogy annak a hasonlatnak a jelentőségét sem, amely a bűnügyi rejtély megoldása szempontjából oly fontos Csacska Macska mulató és bordélyház, illetve a regényíró dolgozószobája között teremt kapcsolatot: „Ha olykor betámít Piros, vagy valamelyik másik, élvezik a kuplerájomat. Annyira otthonos, mondják, a szobám.”

Apróságok ezek, tudom, de ebben is megmutatkozik az, hogy Lengyel Péter - Kosztolányi és Ottlik nyomdokain haladva - milyen műgonddal is szőtte meg regénye textúráját.