Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök II. (napló)
Gyöngyök és göröngyök (II) 41 geket is. Vasarely demokratikus művészetet kívánt világunknak: megszüntetni a művészet arisztokratikus, sematikus s egyben kispolgári jellegét is. Megteremtve a modem élet esztézisét, mindenkit részesíteni akart a szépségben. Méghozzá úgy, hogy ez a létrehozott szépség ne keltsen hiányérzetet senkiben, s szolgálja az ember legérzékletesebb örömeit is. Ezért teremti meg a planetáris folklórt, vagyis egyrészt a világmindenség alapvető konstruktív formáinak és az univerzális nyelv elemeit tartalmazó ősi folklórnak a szintézisét, másrészt a művészet és a technika szintézisét. Egységet, zavartalan, lelket-szemet megnyugtató és óvó arculatot kívánt mai és főleg eljövendő korunknak, s hitte, hogy munkássága eredményeinek maximálisan széles körű alkalmazásával egység teremthető az ember civilizált és természeti környezete között. És joggal hitte, mert már eddig is sokat és sokan merítettek az ő kinematizmusából - a világvárosok, New York, Párizs, London, Szentpétervár terei, utcái erről tanúskodnak. És erről kellene tanúskodnia a jövőnek is, hogy szélsőséges kontrasztokkal teli vizuális és szellemi világunkban megteremtsük a Vasarely álmodta harmonikus, nyugodt belső fényt sugárzó életkömyezetet. * Aki - jelképesen - megnyitja Koloman Sokol életművének a kapuját és mersze is van átlépni a küszöböt, az a szenvedés és szenvedély szentélyébe lép be. Belép a drámába, a 20. század meztelen valóságába, és fájdalmasan érzékeny utazásban részesülhet, át a történelem utolsó tíz-egynéhányezer napján, melynek őrlő kerekei közt emberek morzsolódtak: zúzátok és zúzottak egyként. Emberek morzsolódtak, és újra meg újra emberek - éppen ez a lényege Sokol művészetének, a szociális ember felmutatása, az ember szociális helyzete a 20. században, a tárgyi világ teljes mellőzésével, mindent az emberbe sűrítve. Ezért úgy is fogalmazhatunk: a bátor utas a müveken át belép a lényegbe, a múlt század emberének idegrendszerébe, de a szívdobogásába, eszméibe és eszméletébe is. Mégis: Sokol művészete természetes és egyszerű és emberi. Csakhogy fenomenálisan természetes és fenomenálisan egyszerű és fenomenálisan emberi. Vagyis a nagy szellem és a nagy jellem magatartásának pecsétjével: a mindenkori elnyomottak, megnyomorítottak, megszégyenítettek, megalázottak, kifosztottak, a világdráma lealjasítottjai, a szociálisan kisebbségi ember, a bekötött szájú ember Emberré avatása a művészete. így változik át - a művek megértése után, a nem min- dennapian felemelő katarzis után - a szenvedély szentélye a remény szentélyévé, így leszünk általa mi is a 20. század tanúivá és vádlóivá, és így lesznek majd azzá újabb nemzedékek is. Sokol magába néz és előre: nem alkudott, nem alkudhat. És művészete, mely az 1970-es években levegővel és fénnyel lett telítettebb, a bölcsesség éber derűjét árasztja, az életmű sója - számomra csodálatos módon Arany János Őszikéit idézi szépségében, nagyságában, szellemében és derűjében.
