Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - SZEMLE - Márkus Béla: A csalódás rosszkedve (Ács Margit: Kontárok ideje)
Szemle A csalódás rosszkedve Ács Margit Kontárok ideje című könyvéről Az idén júniusban születésnapját ülő — az (ön)ünnepléstől módfelett idegenkedő az élet rendje szerint évtizedet váltó Ács Margit végre-valahára visszatért pályája kezdetének ígéretes műfajához, a novellához. A szépíráshoz, hogy mindazoknak az élet- és sorsproblémáknak a töredékét, amit eltökélten szókimondó, pártpolitikai megfontolásokat félretevő esszéiben, a magyarság tudati állapotát elemző, szellemi önmeghatározását sürgető magvas tanulmányaiban a rendszer- változtatás óta megfogalmazott, most elbeszélőként, emberi helyzetekbe és sorsokba ágyazva jelenítse meg. Látásmódja mit sem változott: hű ahhoz az önmagához, aki novellásköteteiben (Csak víz és levegő, 1977; Kard, korbács, alamizsna, 1983) és kisregényeiben (A gyanútlan utazó - Az esély, 1988) egyaránt a gondolatiság és az elbeszélés ötvözésével rajzolta meg szépírói karakterjegyét. Ahogy a Beavatás (1979) című regényének egyik méltatója is kiemelte: számára a gondolati réteg a legfontosabb, a nézetek ütköztetése, a vélemények hangoztatása. A vitákban, eszmecserékben megmutatkozó magatartás, az emberi viselkedés morális hitele, etikai vetülete. Az, amiről előbb portrévázlatainak, kritikáinak gyűjteménye, A hely hívása (2000) is tudósított, csodálkozván, hogy gondolkodásmódját, ízlését, szociális beágyazottságát népinek, nemzetinek, konzervatívnak minősítik. Legutóbb pedig a Jeleneink és múltjaink (2006), épp a címadó esszéjében ütve meg legerősebben a személyes hangot, főként annak okait keresve, hogy a szocializmus bukása óta miért tartja a gyűlölet kultusza hatalmában az országot, miért a félelmetes megosztottság. Az új kötet már a nyolc novella közül az egyiktől kölcsönzött címével is igen határozottan nyilvánít véleményt: a Kontárok ideje lényegében minden mismásolás, szépítgetés nélkül a rendszer- váltás éveire utal. Hogy pontosan vagy legalábbis körülbelül hány esztendőre, ez igen ritkán lesz világossá, az elbeszélői alaphelyzetek rögzítetlen volta, az elbeszélt és az elbeszélő idő távolságának jelöletlensége miatt. Mind a szereplőknek, mind a több vonásukban önéletrajzi jellegzetességű, egy kivételével mindig nőelbeszélőknek visszatérő gondolatuk, folyton kísértő sejtésük, hogy a demokratikus átalakításkor csak „statiszták” voltak, „dilettánsok”. Úgy viselkedtek - idézi a sötét spájzban kicsírázó növény groteszk példázata, a Buta állat a krumpli a korabeli viccet -, mint az egér a hídon, amint megszólítja az elefántot: „Hallod, hogy dübörgünk?” Úgy, mint a Bársony „fórumos”, azaz
